Norbeer
Venczel Norbert, a Norbeer alapítójának sörös története egy rockos felütéssel indult. Hősünk még szakácsként dolgozott, mikor egy 16 órás munkanap után nem egy, de egyenesen kettő pohár sört is meg merészelt inni. Főnöke viszont már ezt is sokallta. Akkor még egyikük sem tudhatta, hogy ez a pillanat vezet majd ahhoz, hogy Norbert egy napon kisétál az ajtón és végül a Reketye Breweryben köt ki, mint sörfőző.
Norbertnek saját főzetei eddig is voltak, de a Reketye keretein belül most lehetősége nyílt egy sörrel piacra is kerülnie, ez pedig nem lett más, mint a Philosopher, egy rozsos APA. Arra a kérdésre, hogy miért ez, elég egyszerű a válasz: az összes főzetből ez kapta a legtöbb „Hűha!” reakciót. A sör tehát piacra került, méghozzá a Reketye szortimentjéhez hasonlóan dobozosan. Így találtam rá én is a Beerselection egy polcán.
A doboz, bár esztétikus, a barna és a fehér színek nem tesznek neki szívességet. A többi sör között konkrétan elrejtőzik, pedig hát aludobozos gerillasörrel közel sem lehet Dunát rekeszteni. Szerencsére ez a sör legnagyobb hibája. Kitöltve ugyanis egy szép, mélysárga ital fogad tobzódó trópusi és citrusos illatokkal. Ezt a vonulatot az íz is megtartja, a komló nem tolakodó és nem túlzó, egy kellemes, jól iható APA-t kapunk a pénzünkért. Ez a könnyedség pedig nagy fegyvertény lehet az amerikai komlós, gyümölcsös pale ale-ekkel túltelített piacon.
Persze a marketinget félretéve a sör mindenképp érdemes egy próbára, és bár a legtöbb bolt kínálatából elfogyott, 2018-ban érkezik az új főzet. Ha ezt lelkesen fogadja a nagyérdemű, a Norbeer csak akkor robog tovább új stílusok felé.