Stu Mostow WRCLW Baltic porter Tonka Vanilla Chocolate Nitro – TESZT
Ezzel a sörrel először egy hűvös februári napon találkoztam 2019-ben csapolt formában a Brewdog Budapestben egy Stu Mostow Tap Takeover esemény keretein belül. Ez a sör volt az első 5 pontos értékelésem az Untappd-en. Amikor láttam, hogy a Beerselection-ben elérhető (a teszt írásakor sajnos már csak volt), le kellett rá csapni, hogy egy év távlatából is tudja-e ugyanezt üveges kiszerelésben.
Hogy milyen volt és tudja-e még? Röviden: igen. Bővebben OLVASS TOVÁBB.
Először illatával és megjelenésével szembesültem. Másodjára is hibátlan megjelenésével és csokis, karakteres illatával fogadott régi ismerősként. Az íze egy fél fokkal maradt el a hibátlantól, de brutálisan jó volt, a csoki az illata után az ízében is visszaköszönt, emellett érezhető volt vaníliás, konyakos meggyes íz. A nitrós mivolta miatt nagyon krémes, könnyen csúszós volt, bármikor, bármennyit meg bírnék belőle inni.
Ugyan másodjára „csak” 4,75-öt kapott, de így is az erősen ajánlott kategória. Ezt igazolja az Untappd 957 értékelése alapján a 4,11-es pontszám is. Amennyiben lehetőségetek van kipróbálni, ne hagyjátok ki semmiképpen sem.
Stu Mostow WRCLW Baltic Porter Palo Santo Coconut nitro
Ez a sör még ismeretlen volt számomra eddig, de megbíztam lengyel barátainkban és nem alaptalanul. A típusa is igencsak ígéretesnek tűnt, életem egyik söre az AF Brew-tól a Bounty killer, azóta nem ittam olyan jó folyékony Bounty-t. Stu Mostow-éknak sikerült újra azt az ízélményt hozni, amit oly régóta keresek.
Kókuszos illat, gyönyörű megjelenés, folyékony Bounty íz. Mindent hoz, amit kell neki. A Tonka Vanilla jobb volt nála, de azért ennek sem kell szégyenkeznie. Én egy jó 4-est adtam neki, annyit bőven meg is érdemelt, az átlaga Untappd-en ennek is 4,11, mint a tonkababos testvérének, bőven ajánlott kategória.
Browar Pinta Imperium Atakuje
Alapvetően a fő célja a vásárlásomnak a két Stu Mostow volt, de ha már ott voltam a webshopban, szétnéztem, mi van még ott, ami érdemelne egy tesztelést. Így esett választásom erre az imperial IPA-ra.
Ennek a sörnek ismeretlenül álltam neki, de mivel lengyel és imperial IPA, mi bajunk lehet alapon hozzáadtam a virtuális kosaramhoz ezt is.
Megjelenésre gyönyörű szép vörös volt, mint az egyetemi éveimből az egyik barátnőm, bár a lánynak nem volt olyan kellemes komló illata, mint ennek a sörnek. Pont annyira volt komlós íze, hogy ne legyen túl sok, de összességében egy jó Imperial IPA. Ha IPA fan vagy, kötelező darab legalább egy kóstolás erejéig. Nálam 4,25 lett Untappd-en, az enyémmel együtt összesen 2090 értékelés alapján 3,64-en áll.
A tripla lengyel sörteszt igazolta a régi mondást:
„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát sörét.”