Hedon – Szergej sör

Hedon - Szergej • dsc 2876
  • Főzde neve: Hedon
  • Típus: Imperial Stout
  • Szín: fekete
  • ABV: 9.2%
  • IBU: 61

Premier

Teszt

A Hedon most nagyon rákapcsolt a palackos sörökre, már ami az édeskés, laktózos, vagy New England IPA-kat illati. Született azonban a főzdében egy olyan tétel is, ami sehogy nem illik ebbe a kategóriába, mégis az Aunt Mary és az Uncle John édes testvére. Ő pedig nem más, mint az orosz imperial stout, Szergej. Na persze az Adidasban guggoló garázs gengsztert nem érdemes összekeverni a már eddig is (kis kihagyással) piacon lévő Katalin cárnővel, hisz a két főzet egymás mellett is megfér a polcon. Na, de akkor mit várjunk újdonsült ruszki testvérünktől? 

Vöröses fekete színt, apró habot és csokis, pörkölt malátás illatot mindenképp, mert ezt bizony rögtön tudja is virítani, amint elénk került. Ha ezen felül egy pohár emelésnyi energiát is rászánunk, először talán azt vehetjük észre, hogy a cucc olyan sűrű, mint egy négyzetméteren moszkvában a kemény csávók. A sört majdnem harapni lehet intenzív fekete csokis ízével, melynek elejébe az illatból ismerős pörkölt maláta, végébe pedig a kávé kever bele kicsit. A vájt nyelvűek e mellé még megtalálhatják a medvecukrot is, ami elég szépen beleillik a krémes kortyba. Az alkohol ennél már hivalkodóbb téma, hiszen a 9,2% hajlamos ki-kilógni a maga melengető módján, amire a sör meglehetősen szénsavas jellege is ráerősít. Ez viszont, ha lehet, még inkább ad a vadorosz hangulatnak, amibe már a címke is belerángatja a fogyasztót.

Szergej pajtásunkban egy olyan sört tisztelhetünk, amiből békebeli tervezéshez hűen nem spórolták ki az anyagot. Kapunk egy nehéz, csokis, de alkoholt sem szégyenlő italt, ami már most egy élményt nyújt, de akár érlelni is érdemes lehet pár hónapig. Aki pedig mégis rábont már most, az szigorúan ezzel a háttérzenével tegye! 

https://beerly.hu/wp-content/uploads/beer/1989/dsc_2876.jpg
https://beerly.hu/wp-content/uploads/beer/1989/dsc_2882.jpg
Scroll to Top