Nagyjából pontosan ugyanolyan hónap, mint minden másik hónap! Megértek én minden kezdeményezést és teljesen el is ismerem, hogy valaki szeretne egy nemes ügy, közösség mögé beállni. Ellenben egy söblogger (meg sörfőző, kocsmáros, sörgeek) nem mondhatja azt, hogy nem iszik egy hónapig, hiszen amikor hetente jön ki több sör is, akkor el lehet képzelni mi lesz, ha hetekig nem kóstol, nem ír az újdonságokról. Főleg egy olyan hónapban, amikor már jönnek ki a karácsonyi újdonságok, amit mindenki (is) akar a fa alá.
Mi is a Száraz November?
A Száraz November kezdeményezés lényege a saját szavaikkal: „A mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.”
Ez egy remek cél, ami számunkra teljes mértékben kivitelezhetetlen, hiszen nekünk az a feladatunk, hogy minden héten elhozzuk nektek a legújabb söröket és a legújabb sörteszteket. Nem amolyan alkoholista beütéssel, hogy csatt részegen egy kocsmából megírjuk a tutit, hanem inkább úgy, hogy ne kelljen mindent megkóstolnotok, adunk egy mankót mit érdemes a pohárba töltenetek.
Ezen felbuzdulva elindítjuk a Nedves November kezdeményezést, ami nem az alkoholfogyasztást hivatott népszerűsÍteni, hanem azt, hogy aki iszik az megtalálja azokat a söröket, amikre rá kell mennie és ne kelljen satu részegre innia magát, hogy mindent meg tudjon kóstolni.
Kiknek szól a Nedves November?
Mindenkinek, aki sörözik. Sörfőzők, sörfőzdék, kocsmárosok, ide gyertek és hirdessétek az igét. Nem ellenmozgalmat akarunk csinálni, hanem egy olyan eseményt, ami segít mindenkinek megtalálni azokat a söröket, amiket érdemes megkóstolni. Így tarthat mindenki egy fél száraz novembert, hiszen csak heti 7 sört kell inni majd!
Lásd a heti programajánlók, ahol pontosan ezt próbáljuk csokorba szedni, hogy mégis hova érdemes elmennetek, ha szeretnétek lépést tartani a legújabb sörökkel.
Hogyan csatlakozhattok, hogyan tehettek hozzá az eseményhez?
Elég egyszerű a feladat. Osszátok meg az eseményt és biztassátok az embereket arra, hogy osszák meg az eseményben a vissza nem térő sörös élményeiket, hogy mégis hol lehet olyat inni, amit még sosenem sem. Mindenki kommentelje be az eseménybe, hogy hol és mit ivott (a legjobb lenne képpel)!
Elég kiterjedt a sörös élet itthon, úgy gondolom sok olyat oszthatunk meg egymással, amit nem biztos, hogy mindenki megtalálna magától.
Nedvesítsük be a torkokat és a korsókat!
Itt találjátok az eseményt:
https://www.facebook.com/events/677601619301091/
Ha hasonló témákra is nyitottak vagytok, akkor kövessetek minket itt:
https://www.facebook.com/beerly.hu/
Puszipacsi