Nemrégiben írtunk arról, hogy Budapesten megnyitotta csapjait a BrewDog franchise bárja és már itthon is ki lehet próbálni milyen egy „sör punk” kocsmában italozgatni. Ezt megelőzően pedig arról írtunk, hogy a kutyás sörösök már nyáron megnyitották a világ első sörhotelét. Most pedig ugyanezekről a punkokról van szó, mégpedig amiatt, hogy a légteret is megpróbálják meghódítani 2019-ben.
BrewDog Airlines néven hozták létre azt a koncepciót, miszerint London és Columbus (USA) között fog majd közlekedni a Boeing 767-es gép, hogy egy BrewDog kocsmából közvetlenül a sörhotelbe érkezhessél. A repülőút során egy sörkóstolásban lesz majd részük az utasoknak egy olyan limitált főzettel, amit kifejezetten arra találtak ki, hogy a magasság okozta érzéktompulást semmibe vegye. Értsd: valószínűleg egy elborult, brutálisan erős sör lesz (például Dog G újraértelmezve). A szokásos replülős menüt is lecserélik sör-étel párosításra, hogy még véletlenül se zökkenjen ki senki abból az érzésből, mintha egy kocsmában ülne 35.000 láb (kb 10.500 méter) magasan.
Az utazás árában benne van egyébként a szállás is 4 napra a DogHouse-ban, túravezetés a főzdében és az összes létesítményében. Nem áll meg itt a dolog, mivel elvisznek a Columbus környéki egyéb főzdéket és bárokat is kipróbálni, nehogy már azt mondhasd, hogy nem láttál mindent.
Az első út 2019. február 21 és 25. között lesz a tervek szerint, de egyelőre csak a részvényesek vehetik igénybe a lehetőséget. Ez most kb 90.000 embert jelent egyébként. Az utazás szállással, repülővel, ellátással együtt 1250 fontba fog kerülni, ami nagyjából fél millió forint.
Reméljük azért a pilóták nem fognak beszállni menet közben a sörkóstolásba, mert bár biztos kisebb a forgalom és kevesebb a szalagkorlát 10.000 méter magasan, de azért itt is érdmees tartani az „iszik vagy vezet” elvet.
BrewDog Airlines from BrewDog on Vimeo.