A sörösök sem immunisak a kultuszfilmekkel vagy akár csak az egyéni ízlésünknek és vérmérsékletüknek megfelelő rétegfilmekkel kapcsolatban. Így szerencsések vagyunk, hiszen jönnek ki mindig limitált szériás sörök, amikkel megörvendeztetnek minket. Elég csak arra gondolni, hogy itthon mennyire bejött a MONYO-nak a Blöff széria, ami az évek alatt négy tagúra bővült (Boris the Blade, Franky Four Fingers, Brick Top, Avi Cousin). Most éppen az újjáéledőben lévő Pokolfajzat vonal kapott egy képregényes sört, ugyanis 25 éve adták ki a képregényt. Ennek örömére az oregoni Gigantic Brewing és a képregényt kiadó Dark Horse Comics összeszűrte a levet és kifőztek pár ünnepi sört.
Az ördögi utalást természetesen nem lehetett kihagyni a pakliból, ezért összesen 666 üveget készítettek, és 6 féle sör lesz majd elérhető, amik a sztori karaktereiről lettek elnevezve és az ő karakterükhöz illeszkedő ízjegyeket próbáltak adni nekik. A söröket nem egyszerre, hanem egyesével adják ki, a tervek szerint 7 hetente egyet. Az első sört, ami maga a főkolompos, Pokolfajzat nevét viseli majd.
Ilyen sorrendben fognak majd érkezni a sörök, illetve a stílusukat is lehet látni mellette:
- Hellboy – Maple Syrup Pancake Beer (6.66% abv)
- Liz Sherman – Mole Chili Stout (6.66% abv)
- Johann Kraus – Citrus Wit Beer (6.66% abv)
- Abe Sapien – Indigo Blue Fruit Ale (6.66% abv)
- Blood Queen – Cranberry Yuzu Sour (6.66% abv)
- Trevor Bruttenholm – British Barleywine (9.99% abv)
Ötletes, hogy még az alkoholszázalékot is próbálták a sátáni 666-os szám köré építeni, bár azért vannak kétségeim mennyire sikerült ezt ennyire pontosan belőniük. De az elképzelésért mindenképpen jár a piros pont!