Sörgasztró héttel várják a gasztrokalandorokat

A Sörszövetség elindított egy olyan folyamatot, ami a sörgasztronómia kialakulását támogatta és szorgalmazta. Ennek keretében csináltak tavaly Sörgasztronómiai Hetet, aminek október 9. és 15. között rendezik meg a második felvonását, immár országos szinten.

Sörgasztró héttel várják a gasztrokalandorokat • sertescsulok selyemmezes barna sorben karamellizalva

Országosan 14 étterem készült és kínál majd a különböző sörtípusokhoz illeszkedő sör-étel párosításokat. Kiderül, mihez illik igazán egy könnyű láger, egy finom búzasör vagy éppen mi után csúszik legjobban egy testesebb barna. A megmozduláshoz idén kézműves söröket forgalmazó éttermek is csatlakoztak.

„Izgalommal vágunk bele a II. Sörgasztronómia Hétbe, és örülünk, hogy idén még több étterem csatlakozott a kezdeményezéshez. Igen színes lesz most a paletta, nagyon sokféle fogást és ennek megfelelően izgalmas ízvilágú söröket kóstolhatnak majd a vendégek. Célunk, hogy évről évre bővítsük a résztvevő vendéglátóhelyek körét és egy országos eseményt hozzunk létre” – mondta el Schillinger Attila, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.

Sörgasztró héttel várják a gasztrokalandorokat • mango charlotte karamell sorhabbal

Legalább két olyan állomás is lesz, ahol kézműves söröket szolgálnak majd fel a menükhöz, ami az én olvasatomban kicsit komolyabbá teszi a menüt. Ha már menüknél tartunk, akkor a sörkorcsolyáktól kezdve a komoly, 3-4 fogásos menükig minden lesz majd terítéken.

A résztvevő helyekről és a menükről részletesen alább találtok infót. 

A Sörgasztronómiai Héten résztvevő budapesti éttermek:

Atlantis Billiárd

Budapest, Hegedűs Gyula u. 2, 1137

Atlantis Billiárd menü

Bestia

Budapest, Szent István tér 9, 1051

Bestia menü 

Borssó Bisztró

Budapest, Királyi Pál u. 14, 1053

Borssó Bisztró menü

Cactus Juice

Budapest, Jókai tér 5, 1061

Cactus Juice menü

Caledonia

Budapest, Mozsár u. 9, 1066

Caledonia menü

Castro Bistro

Budapest, Madách Imre tér 3, 1075

Castro Birsto menü

Good Bar Good Burger

Budapest, Kecskeméti u. 6, 1053

Good Bar Good Burger menü

Meat Boutique

Budapest, Lánchíd u. 7, 1013

Meat Boutique menü

Old Street Café

Budapest, Váci u. 86, 1056

Old Street Café menü

Pointer Pub

Budapest, Váci u. 33, 1052

Pointer Pub menü

Seasons Bistro

Budapest, Liszt Ferenc tér 7, 1061

Seasons Bistro menü 

A Sörgasztronómiai Héten résztvevő vidéki éttermek:

Calico Jack Pub

Debrecen, Bem tér 15, 4026

Calico Jack Pub menü

Papa Joe’s Saloon & Steakhouse

Sopron, Várkerület 108, 9400

Papa Joe’s Saloon & Steakhouse menü

Robinson Pub & Pizzéria

Nagykanizsa, Deák tér 10, 8800

Robinson Pub & Pizzéria menü

 

Scroll to Top