Sajnos egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi sörfesztivál volt idén, ami tényleg sörfesztivál volt, de inkább arra koncentrálok, hogy még lesz egy remek lehetőségünk kimenni sörözni, mégpedig a már évek óta állandó Corvin sörfesztre!
A TAVALYI SZEZONNYITÓRÓL ITT ÍRTUNK
Szeptember 16-20. között rendezi meg a Serfőző crew a Corvin Szezonzáró Sörnapokat, ahol 30 kiállító, több mint 100 sörrel próbálja feledtetni az idei évet. Nem is kell szerintem mondanom már senkinek, hogy a Corvin sétányon megrendezésre kerülő sörfeszteknek megvan a sajátos hangulata és amellett, hogy családias a feeling mégis megtalálják a sörfanatikusok is a számításaikat.
A szervezők idén kiemelt figyelmet fordítanak majd a higiéniára, ezért extra kézfertőtlenítési lehetőségeket alakítanak ki, illetve a sörpadokat is próbálják minél szellősebben elrendezni majd. Ezeket leszámítva viszont minden ugyanaz lesz, mint eddig. Alapvetően készpénzzel lehet majd fizetni a standoknál, de valószínűleg lesznek majd olyan megállók is, ahol sok szeretettel fogadják a bankkártyánkat is. A WC opciók ToiToi és a fizetős Corvin Pláza mosdók lesznek. A poharak pedig szokás szerint a műanyag vonalat követik majd, de lehet saját korsót is vinni.
A sörfelhozatallal kapcsolatban szintén nem túl valószínű, hogy panaszkodni fogunk, mert kezdésnek álljon itt a kiállítói lista, ami sok jóságot vetít előre! Tuti, hogy lesz miből választani, mindenki megtalálja majd a vérmérsékletének megfelelő sört!
Sörös kiállítók és sörlista
Baz Beer
Beer Board
Beerside
Mikkeller – Green Gold (Gluten-Free IPA – 7%)
Poppels – West Coast IPA (6.5%)
Poppels – New England IPA (7%)
Flying Dog – Pool Hopping (Deck Beer – 5.4%)
To Øl – CITY Session IPA (4.5%)
Põhjala – Uus Maailm (Session IPA – 4.7%)
Horizont – Pale Ale (4.5%)
Poppels – Strawberry Daiquiri (Fruited Sour – 4.5%)
Dugges – Tropic Thunder (Fruited Sour – 4.5%)
Dugges – Fifty Fifty (Licorice Sour – 6%)
To Øl – Fuck It All (Gose – 4%)
Omnipollo – Noa Pecan Mud Cake (Imperial Pastry Stout – 11%)
Põhjala – Pime Öö PX (Sherry BA Imperial Stout – 13.9%)
Põhjala – Must Kuld Chilli & Chocolate (Porter – 7.8%)
Põhjala – Must Kuld Costa Rica (Porter – 7.8%)
Mikkeller – Chipotle Porter (Chili Porter – 6.6%)
Bernard
Világos
Barna
Vörös
Szűretlen világos
Lavina
Bigfoot
Ale capone
Chicago
Áfonyás búza
Feketeszeder sör
Al Catraz
Porter
Beat on
2222 ipa
Cseh és belga sörök
Litovel – Világos, Barna, Szűretlen búza
Konrad zöld sör
Bacchus meggysör
Floris epersör
Gallica Kriexus
Gesztenyés sör
Tripel karmeliet
Pauwel kwak
Gulden draak
Mézsör
Gallica ipa
Dreher
Dreher Gold
Dreher Hidegkomlós
Dreher Ipa
Dreher Pale ale
Dreher Bak
Epa söröző
Konrad sörök
Világos
Barna
Zöld
Szűretlen búza
Szűretlen világis
Geoard ale
Félbarna
Meggyes sör
Erdinger
Búza
HopHouse 13
Guinness
Málna
Fehér Nyúl
Rafa
White passion
Turbid
Psycho cycle
Creeping ivy
Gemenc illusion
FIRST Craft Beer
Csapon:
Flower Power NEIPA
Pubfighter Dupla IPA
Tropical IPA (mangóval, ananásszal és laktózzal)
Mango Pale Ale
Belgian Cherry meggyes búzasör
Blueberry Ale áfonyás búzasör
Belgian Witbier
FIRST IPA
Üvegben:
Evergreen amerikai IPA
FIRST Pilsner
Dobozban:
BrewDog Punk IPA
BrewDog Elvis Juice
Fóti Sörfőzde
Bohemian lager
Szűretlen pils
Áfonya sör
Fekete szeder
Premium ipa
Fóti apacs
Friss búza
Áfonyás porter
Holba – Cerna Hora
Horska
Keprnik
Polotmava
Premium dark
Brusinka s Maton
Cerna hora velen
Lobkovicz flying cloud
Krak’n Town
Hara’Punk – Rise n’ Shine (Tea Edition) – Royal Earl Grey Tea Infused Breakfast IPA 5,2%
Hara’Punk – Igazi Sárkány Sör – Dragon Fruit & Mango Tropical IPA 6%
Hara’Punk – Happy Sour (Maracuja & Mango Edition) – Berliner Weisse 3,9%
Punk Rabbit – Caribbean Rum Barrel Aged (barrel aged chocolate-orange russian imperial stout – 11,5%
Meggyes ház
Sörművek meggyes lager
Delirium red
Lindemans kriek
Floris kriek
Legenda meggy
Csupor craft beer – szedres berliner weisse
Csupor craft beer – Fej ne haze – micro new england ipa
Mókos
Erdei áfonya
Szűretlen búza-málna
Ipa
Fesztivál meggy
Cseh lager
Apátsági barna
Pilsner Urquell
Pivo
Hoppy sour ale
Koffee stout
Mazak rainbow ipa
Epres porter
Rataj
Jezek
Extra horka
Chlumeci demon
Postrizinske
Hrabalov
Barbar
Tmavy
Special
Zlata Kráva Choco cow
Sibeeria rasberry sorbet
Zichovec juicy lucy
Raven birthday apa
Primator
Világos
Stout
Búza
Meggyes
Epa
Ipa
16 exkluziv
Rizmajer Sörfőzde
Világos
Búza
Málnás búza
Popcorn ipa
Konyakos meggy
Grapefeuit ipa
Porter
Fekete cherry
Stelázsi
Sümegi Sörfőzde
Vad lager
Sötét lovag
Balatoni szezon
Nariander
Meggy
Ribizli
Gyömbér lime
Sárgabarackos búza
Svijany
Svijany
Bohemia Regent
Svijany barna
Maisel’s búza
Rohozec meggy
Alkoholmentes ribizli
Thomas Menner
Búza
Apa
Meggy
Félbarna
UGAR – Yeast side
Berryside
Ultraside
Superside
Hyperside
Dasistside
Westside
Gingerbread stout
Gentryside
Hopjuliska
Gray Matter
Nomád
Agrár X
Stróman
Wonder Kompót
Red Speedo
Fakeyourpils
+ Soft Serve MEGLEPETÉS
Vészbejárat
Páter
Medova
Psenicny
Sklepni
Gránát
Meggy-szeder
Ananász
Kajás kiállítók
Concordia bell őrvidéki kézműves sajtok
Grill király
Láng Fánk
Smoking BBQ
Szarvaskolbász libatepertő
Nyitvatartás
2020.09.16. – Szerda: 16:00-24:00
2020.09.16. – Csütörtök: 12:00-24:00
2020.09.16. – Péntek: 12:00-24:00
2020.09.16. – Szombat: 12:00-24:00
2020.09.16. – Vasárnap: 12:00-22:00
A FB eseményt ITT találjátok a legfrissebb infókkal!