Belegondolni is durva, hogy már ötödik alkalommal rendezték meg az éves Indoor Sörfesztivált, ami gyakorlatilag útjára indítja a sörfesztiválok időszakát. A mai napig ez az egyetlen téli és ezáltal beltéri sörfesztivál, aminek láthatóan nagyon is örül a sörkedvelő népség. Velem az élen!
Az idei sörfeszt ugyanolyan nagy tömegeket vonzott, mint azt előző évben már tapasztalhattuk, ergo mind a két nap teltházzal üzemelt már a kapuk megnyitása előtt! Szerintem ennél nem is nagyon kell jobb fokmérőt keresni azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt sikeres és volt igény az idei rendezvényre (is), hiszen minden szervező a „Sold Out” táblát szeretné kirakni bejárathoz. De nem csak a szervezők, hanem a látogatók szempontjából is azt mondhatom, hogy töretlen sikerrel zárhatták ezt a két napot, ugyanis hozták azt szintet, ami kiemeli a „semmilyen sörfesztivál” kategóriából az Indoor Sörfesztet és mindezt úgy mondhatom, hogy nem csak azért, mert ilyenkor nincs is konkurencia!
Pénteken nem sokkal nyitás után már kint is voltunk, hogy még tuti legyen időnk a tömeg előtt körbenézni és pacsizni minden ismerőssel, de a nép máshogy döntött és gyakorlatilag a kapunyitástól már ellepték a Gellért termeit. Szerencsére ez még mindig nem jelentette azt, hogy élhetetlen volt a tömeg, még én is elfértem a kis habtestemmel (100+ kiló, 2 méter magasság).
Az évek alatt kiállítók jöttek-mentek, de az fix volt, hogy mindig van miből választani és mindenki megtalálja a saját szájízének való korsótölteléket. Idén sem volt ez másként és volt pár olyan főzet, amire nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy akár még egy sörgeekeknek szóló rendezvényen is megállták volna a helyüket. Az én nagy kedvenceim például a Hara’Punk (Sörpremierrel), UGAR (Gray Matterrel), Horizont (csak a szokásossal), Permon (cseh vonallal) és Sörműves Kezek (legnagyobb meglepetéssel) standok voltak, kb ott minden az én ízlésvilágom szerint volt. A tavalyi évi legkedvencebb sörömet is sikerült újrakóstolnom, mert bár szombaton későn értem csak ki, Andreas (UGAR Brewery) tudta, hogy ki fogok akadni, ha nem kapok Gray Matter-t és megmentett nekem pár pohárral belőle, amiért ezúton is nagy pacsi jár! A legnagyobb meglepetés viszont a Sörműves kínálata volt, akik a Black Magic Fuckery Imperial Stouttal és a Goodbye, Soberday DIPA-val megleptek.
Még mindig elmondható, ami a korábbi években is tapasztalható volt, miszerint bár rengeteg ember volt a két nap alatt és kérdéses, hogy miként áll a magyar közönség a korlátlan sörkóstolás intézményéhez, mégis azt mondhatjuk el, hogy a Gellérthez illően viselkedett mindenki. Kultúrált rendezvény volt, nem láttam csatak részeg embereket és optikailag is teljesen illeszkedett mindenki a rendezvényhez. Miniszoknyák, ingek, blúzok, tényleg mindenki megadta a módját a dolognak (én a kiöltözést egy sörös pólóval oldottam meg, én már csak ilyen vagyok).
Összességében nagyon jól éreztem idén is magam az Indoor Sörfeszten és méltó módon nyitotta meg az évet sörfesztivál szempontból. El tudnám viselni, ha nem csak egy lenne egy évben, hanem november-december magasságában is lenne egy. Már most várom a következőt!