Münchenben több millió liter sör fog elfogyni 2 hét alatt

Münchenben több millió liter sör fog elfogyni 2 hét alatt • zelte hp

Egy olyan kivételes sörfesztivál rajtol el a mai napon, amit még az is ismer, aki soha életében nem ivott sört. München most átváltozik a sör fővárosává, ahol talán még a csapból is sör fog folyni a több mint két héten át tartó fesztiválon.

34,5 hektár, azaz 345.000 négyzetméter (!!!) lesz a fesztivál területe, ahol 545 kiállító lesz, akik közül 143 valamilyen gasztronómiai céllal jön ki (értsd: kaja-pia). A két hét alatt 13 ezer ember fogja kiszolgálni a több millió vendéget, aki megfordul majd a sörfeszten. 16 sörsátor lesz majd a területen, ahol 119 ezer ember fér majd el.

Nyilván a legfontosabb kérdés, hogy milyen sörök lesznek kaphatóak a fesztiválon amellett, hogy mennyibe fognak kerülni. Minden évben drágulnak a sörök árai és sajnos most sincs ez másképp… Sok sátorban már több mint 11 eurót kell kipengetni egy literes sörért. 10.70 és 11.50 euró között mozognak majd a sörök literjének árai, ami 3,57%-os növekedést jelent a tavalyiakhoz képest.

Egész pontosan ilyen sörök lesznek és ennyibe fognak kerülni:

Nagy sátrak

Sörök ára 2018

Sörök ára 2017

Armbrustschützen-Festzelt

€ 11,40

€ 10,85

Augustiner-Festhalle

€ 11,10

€ 10,40

Pschorr-Bräurosl

€ 11,40

€ 10,90

Fischer-Vroni

€ 11,35

€ 10,95

Hacker-Festzelt

€ 11,40

€ 10,90

Marstall

€ 11,50

€ 10,90

Hofbräuhaus-Festzelt

€ 11,40

€ 10,90

Käfer Wies’n Schänke

€ 11,50

€ 10,90

Löwenbräu-Festzelt

€ 11,50

€ 10,80

Ochsenbraterei

€ 11,20

€ 10,70

Paulaner-Festzelt

€ 11,50

€ 10,95

Schottenhammel-Festhalle

€ 11,45

€ 10,95

Schützen-Festzelt

€ 11,40

€ 10,90

 

Kis sátrak

Sörök ára 2018

Sörök ára 2017

Ammer

€ 10,80

€ 10,80

Fisch-Bäda

€ 11,10

€ 10,80

Glöckle Wirt

€ 11,20

€ 10,90

Haxnbraterei

€ 11,05

€ 10,70

Heimer Enten- und Hühnerbraterei

€ 10,90

€ 10,70

Heinz Wurst- und Hühnerbraterei

€ 10,95

€ 10,80

Kalbsbraterei

€ 11,30

€ 10,80

Poschner

€ 11,50

€ 10,90

Münchner Knödelei

€ 10,90

€ 10,80

Goldener Hahn

€ 11,40

€ 10,90

Vinzenz Murr Metzgerstubn

€ 10,90

€ 10,70

Wildstubn

€ 11,35

€ 10,85

Wirtshaus Schichtl

€ 10,70

€ 10,70

Zum Stiftl

€ 10,90

€ 10,90

Zur Bratwurst

€ 11,40

€ 10,85

Familienplatzl

€ 10,90

€ 10,60

Festzelt Tradition

€ 11,10

€ 10,65

Herzkasperl-Festzelt

€ 11,20

€ 10,70

Museumszelt

€ 10,80

€ 10,60

Volkssängerzelt

€ 10,95

€ 10,70

 

Ez lesz az idei korsó, amiért 14 eurót kell kiszurkolni vagy nyilván lehet azt is használni, amit ott adnak, csak azt hazavinni nem lehet:

Münchenben több millió liter sör fog elfogyni 2 hét alatt • oktoberfest mug

Nyitvatartás
Első nap (Szeptember 22.) – 12:00-22:30
Hétköznapok 10:00-22:30
Hétvége 09:00-22:30

Érdekességek

Az Oktoberfestet legelőször 1810-ben rendezték meg, de most mégis csak a 185. alkalomnál tart a fesztivál, ahelyett, hogy már 208-nál járna a számláló. Ennek az az oka, hogy több év is volt, amikor kimaradt a rendezvény, például a leghosszabb kihagyás a második világháború után volt, amikor 9 évig nem volt ezen a néven sörfesztivál. Összesen 24 alkalommal maradt el a sörfeszt.

A legtöbb sört a 100. évfordulóján fogyasztották el a látogatók, szám szerint 12.000 hektolitert! A legtöbb látogató pedig 1985-ben volt a sörfeszten, amikor a 175. évfordulóját ünnepelte a sörfeszt, de a már említett kihagyott évek miatt ez valójában csak a 151. alkalom volt. Több mint 7 millió ember fordult meg ekkor a sörfesztiválon!

Scroll to Top