Megnyaltuk Antal mindkét orcáját

Nem is olyan régen jött a hír, hogy a Dreher rámegy a kísérleti sörökre, de úgy igazán, izomból! Az eltökéltségüket alá is támasztották azzal, hogy a sörgyárban megcsinálták a saját kis sörös játszóterüket, a Sörműhelyt. Itt nem a megszokott receptek kerülnek lefőzésre és nem is a megszokott mennyiségben. Ki is jöttek a márka első két sörével, egy Vienna Style Lagerrel és egy English Style Summer Ale-el.

Megnyaltuk Antal mindkét orcáját • antl 1

Mivel a sajtóeseményen nem vettünk részt, ezért utólag, “élesben” teszteltük a fent említett két sört a Füge Udvarban és az egyik szemünk sír, a másik haj, ahogy a bölcs dakota közmondás tartja. A sörökről azt tudom elmondani, hogy bármikor választanám a sörgyárak szortimentje előtt, tényleg korrekt sörök lettek. Személyes véleményem és ízlésem alapján a Vienna Style Lager egy iható, de felejthető sör lett, míg az English Style Summer Ale egy kifejezetten ínycsiklandó produktum. Itt jegyezném meg, hogy kitalálhatnának fantázianeveket a söröknek, mert állandóan így hivatkozni rájuk elég fárasztó, főleg írásban…

A Dreher szerintem eléggé a kezébe vette a gyeplőt az elmúlt években, hiszen sorra jönnek az előremutató sörös projektekkel, elég csak a tavalyi Mad Scientistes Kőbánya X projektre gondolni (ami bár hamvába halt, de nagy szenzáció volt). Ez sem kisebb projekt részükről, a többi sörgyár a fasorban sincs újítások terén. Legutoljára a Borsodi próbálkozott bármivel is a Gyömbér és Meggy Ale-el, de az nem éppen jól sült el.

Megnyaltuk Antal mindkét orcáját • antl

A legnagyobb probléma az ANTL sörökkel az árazása! Bár mi kaptunk kuponokat, hogy kipróbáljuk, de nyilván megkérdeztem mennyiért mérik a söröket. A válasz elég elkeserítő volt. 1340 forintba kerül egy „korsó” bármelyik sör vonatkozásában, ami nem mondható barátinak akárhogy is csavarjuk a dolgot. Hozzáteszem ez azt is jelenti egyben, hogy a nagy sörgyárak tényleg tudnak közel kisüzemi minőségű söröket csinálni (legalábbis a Summer Ale esetében), de ugyanolyan áron, mint a kisüzemiek. Ez nyilván annyira nem meglepő, hiszen a tudás megvan náluk, csak hát olcsóbban adni nekik sem éri meg. Ezzel némileg validálva vagy választ adva az állandó “problémára” a kisüzemi söröknél, hogy túl drágák.

Én amondó vagyok, mindenképpen érdemes rákóstolni a sörökre, ITT találjátok a listát, hogy hol kerül csapra. Ha ez üveges/dobozos verzióban is elérhető lesz, akkor még kíváncsibb vagyok a témára, hiszen ott megint az árazás lesz a nagy kérdés a népnél.

Megnyaltuk Antal mindkét orcáját • ujdonsagok egy csomagban 20210823 1

Mindenesetre, ha maradnátok a tuti kisüzemi söröknél, akkor a SZURETLEN kuponkód még mindig ad 10% kedvezményt nektek a Beerheaven webshopban, ahol mi személyesen válogatjuk össze a legkirályabb kisüzemi söröket nektek!

Scroll to Top