Megint köröket ver a Soproni a mezőnyre? Megjött a Porter!

Az időjárás elég rendesen átváltott őszi, néhol már téli üzemmódba, ami nagyjából annyiban érinti a magamfajta sörösöket, hogy kabátot vesz fel, kesztyűt húz az útisör mellé és elkezd kicsit sötétebb, izmosabb söröket inni. Talán nem is véletlenül pont mostanra érkezett meg a Soproni Porter söre, úgyhogy mehet is a téli szettbe.

Tavaly indította el a Heineken Hungária a „Soproni Sörverseny” névre hallgató kezdeményezését, amiben egy előre meghatározott sörstílusra vártak a fogyasztóktól recepteket, amik közül aztán kiválasztottak egy nyertest, akinek a sörét megfőzik és a boltok polcaira fog kerülni (és még egy „big fat check” is jár az elismerés mellé). 2018-ban a porter sörstílusra esett a választás és ráadásul nem más, mint egy soproni fiatalember receptje nyert a versenyen. Ennek ihatjuk most meg szó szerint a levét, hiszen ez a boltok polcaira is kerülő Soproni Óvatos Duhaj család legújabb tagja, a Porter.

Megint köröket ver a Soproni a mezőnyre? Megjött a Porter! • 2019 10 08 15.33.00 scaled

„Nagyon örültem, hogy megnyertem a tavalyi versenyt, hiszen már évek óta főzök otthon söröket, de porterrel még nem volt dolgom korábban, így ez igazán izgalmas kihívás volt. Külön öröm, hogy a Soproni Óvatos Duhaj Porter megjelenésével végre minden barátom megkóstolhatja az egyik sörömet, nincsenek mennyiségi korlátok, mint az otthoni sörfőzésnél általában” – mondta Stubna Ágoston, a 2018-as Soproni Sörverseny győztese. „Elsőre talán könnyűnek tűnik az otthoni sörfőzés, hiszen már több ezer éve főznek söröket a világon, de kell hozzá tapasztalat, precizitás és alapanyagismeret. Ettől függetlenül minden lelkes amatőrnek ajánlom, hogy nevezzen a versenyre, hiszen óriási élmény volt látni, hogy a receptem nagyüzemi körülmények között is megállja a helyét” – tette hozzá.

Megint köröket ver a Soproni a mezőnyre? Megjött a Porter! • porter 3 

A tavalyi ígéretekhez hűen októberben meg is érkezett az Óvatos Duhaj termékcsalád új tagja és hozza is a már megszokott szintet. Az első hazai nagyüzemi porter nem okozott csalódást, elég korrektül sikerült véleményem szerint. Főleg azt szem előtt tartva, hogy mennyibe fog kerülni… (várhatóan 300 forint körül mozog majd a 0,5 literes kiszerelés) Szerencsére gondoltak rám és nem kell levadásznom az újdonságot, hanem küldtek kis termékmintát!

Megint köröket ver a Soproni a mezőnyre? Megjött a Porter! • porter 2

Nekem egy kicsit olyan feelingem van a kortyolásakor, mintha egy zabpehellyel turbózott breakfast stoutot innék, leginkább azért mert akármennyire is azt érzem, hogy egy masszív sörrel van dolgom mégis könnyen kortyolható. Az 5,2%-os alkohol is egyébként ezt a teóriámat támogatja. Kicsit attól tartottam, hogy az Óvatos Duhaj másik tagjához, a Démonhoz fog hasonlítani csak egy csavarral, de végül egy teljesen új sört kaptunk. A szürke dobozból kiöntve már az illatán is érezni a porterre jellemző kakaós-kávés-mogyorós feelinget, ami a kortyolgatásnál sem tűnik el. Nyilván nem olyan intenzív, mint a kétszer-háromszor annyiba kerülő verzióknál, de aki ezen keresztül ismerkedik a sörtípussal az nem fog csalódni és belenyalhat a porterek világába.  

A PORTER SÖRTÍPUSRÓL ITT OLVASHATTOK

Úgy gondolom a Soproni megint egy jó cuccot tett le az asztalra, amivel tovább növelte az Óvatos Duhaj széria ázsióját és magasra tette a lécet. Nehéz lesz beérnie bármelyik nagyüzeminek is a portert, nem is beszélve arról, hogy már a következő nagy dobásra készülnek, a hoplagerre! De erről majd pár nap múlva… 

Megint köröket ver a Soproni a mezőnyre? Megjött a Porter! • soproni ovatos duhaj porter

Scroll to Top