Eldugott sörkert – Mad Garden Buda

Erre az igényre reagált a Mad Scientist és a Madhouseból már megismert csapat, akik Mad Garden néven nyitottak egy napsütötte kerthelyiséget a Budai oldal északi oldalán, közel az Árpád-hídhoz.

A Miklós téren, a tízemeletes panelházak közt bújik meg ez a zöld oázis, aminek létezéséről még a közelben lakók is alig tudtak, ugyanis annyira rejtve van. Kívülről nehéz belátni és emiatt bentről sem látni a város nyüzsgését, az itt töltött idő alatt egy eldugott kis zöld kertben pihenhetjük ki a mindennapokat.

Eldugott sörkert - Mad Garden Buda • mad garden buda novenyek

A helyszín ettől függetlenül sokak számára ismerős lehet, ugyanis eddig Selyemgombolyító Gourmet Garden néven a Neked Csak Dezső és a Töltő csapat itatta és etette az erre járókat. Ez a hely az idei szezonra sajnos már nem nyitott ki és mikor kérdésessé vált, hogy mégis ki lenne méltó a folytatásra, akkor  szinte egyből a Mad-es srácokra esett a választás. Ugyanis ha sikerült az elmúlt években, Kőbánya bugyraiba csalogatni a sörkedvelő embereket, ami rendszerint a város egyik legabszurdabb villamosútjával volt egybekötve, akkor nem is kérdés, hogy a város másik végét is meg tudják tölteni embekkel.

A létesítmény jelenleg 200 ember befogadására képes és a megnyitó hétvégéje bebizonyította, hogy könnyedén össze lehet ennyi sörszeretőt gyűjteni egy helyre.

A kezdő csaplistán helyet kapott pár core tétel, mint pl. a Liquid Cocaine, Mango Bay vagy a gluténmentes Popstar, de fel fognak kerülni a legfrissebb szezonális tételek és még Barrel Project söröket is lehet decizni. Csekkold az aktuális söröket Untappden.

A sörök mellett figyelemre méltó spirit választékkal indult a pult és szívből ajánlom az egyes sörkoktélokat is.

Ételek tekintetében a Madhouseból már jól ismert séf, Piszkor Norbi állított össze egy letisztult menüt, amiből jól látszik, hogy az Ankert közi étteremmel ellentétben itt az italokon van a hangsúly. Gluténmentes tacokat kérhetünk, ami tökéletes sörkorcsolyaként funkcionál. Ha éhesen térünk be, akkor érdemes egyből kettőt rendelni.

Eldugott sörkert - Mad Garden Buda • taco menu mad garden buda

Árszínvonalban amúgy a Mad Kert fölé, de a Madhouse alá van belőve, ami teljesen megállja a helyét a kerületben. Plusz pont, hogy mostantól már itt is át lehet venni a webshopos rendeléseket, természetesen ingyen.

Érdemes szót ejteni a kert hangulatát adó, futónövényekkel befuttatott épületről, amely eredetileg az 1780-as éveben épült és selyemmanufaktúraként üzemelt. Azóta többször átépítették, az évszázadok alatt több funkciót is betöltött, a szóbeszéd szerint pedig még nyilvánosházként is üzemelt az évek során. Jelenleg rendezvényhelyszínként hasznosítják, a Mad Gardent csak oldalfalként egészíti ki, ugyanis (egyelőre) nem lehet látogatni.

Eldugott sörkert - Mad Garden Buda • mad garden buda selyemgombolyito

Remélem ez a hely bebizonyítja, hogy a város ezen részén is van igény jó sörre, így mindenképp javaslom meglátogatni, akár ismeritek és szeretitek már a Mad söreit, akár még nem.

Scroll to Top