Korlátozott példányszámban! – 1. rész: Főzdepark

Először is tisztázzuk le, mit értünk limitált sör alatt. Mivel a kisüzemi/kézműves/kraft söröknél nem ritka, hogy egy főzet csak egyszer kerül a fogyasztók elé, a válaszvonal az állandó és a szezonális között kissé homályos. Most mégis vegyük sorra azokat a szériákat, ahol a főzetet eleve mint korlátozott példányszámú sört reklámozták.

 Korlátozott példányszámban! - 1. rész: Főzdepark • 24068362 815840985207327 5687089645917653650 n

Monyo – Radical

Tagjai: Coal Miners Never Torture Pink Donkeys (málnás-mentás Grisette), My Dirty Beer Harassed Me Too (NEIPA)

Előre veszem a legfrissebb üdvöskét, hiszen ennek a szériának a bejelentése hívta életre ezt a cikket. A Monyót eddig nem a hajmeresztő innovációkról és a vad kísérletekről ismertük, ők inkább mindig a tankönyvi fajtadefiníciót lőtték be célnak (egy-két üdítő kivétellel). Ez a forradalom elején működött, az utóbbi időben viszont mintha a főzdepark többi részéhez képest elaludtak volna babérjaikon. Ennek felrázására volt hivatott valószínűleg az arculatváltás és ezzel együtt az új „radikális” sorozat is. Az elkülönítés azért is indokolt, mert sem az ízesített Grisette, sem a New England IPA nem illik bele a Monyo hagyományosabb ízlést megcélzó profiljába. Itt tehát a limitált széria a kísérletezésnek ad teret úgy, hogy a bejáratott brand biztonságban van.

 

Korlátozott példányszámban! - 1. rész: Főzdepark • mad scientist beer geek mojito 1

Mad Scientist – Alpha

Tagjai: Hell Dorado (fekete IPA), Beer Geek Mojito (mentás NEIPA), Egomaniac (dupla NEIPA), Hipster Santa (MilkStout)

Átugorva a szomszédba a Monyo felfogásának szöges ellentétét találjuk, hiszen a Mad alapszortimentje közel sem fix, inkább egy organikusan változó gyűjteménye a gazdaságos top söröknek. Jelszavuk legtöbbször a #YOLO kissé szaktudással alátámasztottabb verziója, így ebbe a listába elvileg minden sörük felkerülhetne. Az első tudatosan véges szériájuk viszont a nem rég debütált Alpha Batch sorozat, aminek keretein belül már jó, de még csiszolásra váró recepteket mutatnak be és próbálnak ki nagy méretben. Itt tehát nem csak arról van szó, hogy ezek a kísérletek elvetemültebbek a többinél, inkább a sör javítására szolgáló közvélemény-kutatás ez, mielőtt a sörök az állandó kínálatba kerülnének (vagy éppen tűnnének el végleg).

 

Korlátozott példányszámban! - 1. rész: Főzdepark • img 3644

Horizont – Pilot Series, Sörfőző kedvence és Hopmaster’s

Tagjai: #1 (NEIPA), #2 (NEAPA), #3 (chilis porter); Jasmine Pale Ale (jázminos APA), Mr. Zest Session IPA (citrushéjas session IPA) illetve Hopmaster’s Session IPA #1 és #2

Ami a Monyonak a fajtajelleg, a Madnek pedig a kísérlet, az a Horizontnak a brandépítés. Egységes design, színkódolt fajták, profi marketing. Szerencsére azonban ehhez tehetséges sörfőzőket is beszerzett a főzde, akik az első, kissé biztonsági játszmák után ki akarták élni magukat. Erre az újabb sörfőzők megkapták a Sörfőző kedvence sorozatot, hogy saját, egyéni álomreceptjeiket mutathassák be, a főzde csapata a # szériát körülbelül ugyanerre a célra, a Kraft fesztiválra pedig még egy eszméletlen mennyiségű komlóval lefőzött fesztiválsört is elénk csapoltak Hopmaster’s néven. A kreativitás kiélése, az új irány megválasztása és a buli tehát ugyanúgy megtalálható a limitált főzetek hátterében. 

 

Tovább a cikk folytatásához>>

Scroll to Top