Karácsonyi sörokos – 1. rész

December elején már mindenki nagyban azon agyal, hogy mit vegyen karácsonyra és túlbonyolítja a dolgot, miközben sört is adhatna! Nyilván nem egy doboz/tálca Sárkány sörre kell ilyenkor gondolni, hanem valami különleges sörre vagy akár sörös csomagra. Nagy reneszánszát éli a sörbiznisz és azok között is nyilván a kézműves vagy külföldi sörök, amikből egyre több kapható már itthon is. Vannak kifejezetten karácsonyi sörök, gyakorlatilag minden hazai főzde készül(t) valami téli vagy karácsonyi sörrel, amiket összeválogatva egy remek ajándék lehet, nem csak a sörgeekeknek, hanem azoknak is akik szeretnék kipróbálni a sörök világát. Az első részben azt nézzük meg honnan és meddig lehet rendelni.

Beerselection

Karácsonyi sörokos - 1. rész • 22792400 1370536533069827 2816677443642476830 o

Tavaly indult el hódító útjára és most az egyik legnagyobb kínálattal (300+ termék) rendelkezik a hazai sörökből és nem elhanyagolható, hogy gyakorlatilag már a megjelenés napján elérhetőek az újdonságok. A magyar kínálat mellett például cseh, belga, német, észt, dán, svéd és skót sörök is vannak. Simán össze lehet például rakni egy karácsonyi sörválogatást a friss karácsonyi sörökből vagy a testesebb feketékből, ami tökéletes ajándék lehet a karácsonyi vacsi mellé is. Ha nem szeretnénk ezzel vesződni, akkor viszont választhatunk előre összeállított sörös csomagot is, amik tematikusan lettek összeválogatva. Árban elég nagy a szórás, a limitált karácsonyi kiadások esetében 1 palack is több ezer forintba kerülhet.

Átvételi módok:

  • Bolti személyes átvétel: leggyorsabb, biztos megkapod a rendelést
  • FoxPost csomagautomata kiszállítás: 4 napon keresztül át tudod venni a rendelésedet a kihelyezett automatáknál
  • Házhozszállítás: az egész ország területére szállítanak, csak időben kell megrendelni

Házhozszállítás:

  • 5 munkanappal érdemes számolni
  • A kiszállítás díjai: Foxpost 600 Ft, 15.000 Ft fölött ingyenes. Házhozszállítás 1490 Ft-tól kezdődik, de a pontos szállítási díjat automatikusan kiszámolja a webshop
  • Legkésőbb december 15-én kell leadni a rendelést, ha szeretnénk még karácsony előtt megkapni

Beerside

Karácsonyi sörokos - 1. rész • 16105800 1881751502062366 4618257786283716084 n

Idén februárban indultak el és szerintem rettentő szimpatikusan csinálják. Én idén ősszel találkoztam velük először, hallani már többször hallottam róluk. Azzal lopták be magukat a szívembe, hogy soft serve módban tolták a söröket egy sörfeszten és hát ott ismerkedtem meg az Omnipollo Pecan Mud Cake csodával. Ők nem annyira a hazai kínálatra mentek rá, hanem a nagy külföldi főzdék szortimentjére (észt, dán, holland, skót, amerikai), ami jelenleg 20 főzde közel 200 féle sörét jelenti. Vannak kifejezetten karácsonyi tematikájú sörök, mint például a Mikkeller Hoppy Lovin’ X-mas IPA-ja vagy a To Øl Snowball és Shameless Santa, de például a fentebb már említett Omnipollo sörei egész évben nagyon mennek és a testesebb, sötétebb sörök tökéletesek lehetnek a téli napokra. Egyébként nem csak ingyenes a szállítás 15.000 Ft feletti rendelés esetén, hanem még egy logózott Teku poharat is adnak ajiba, hogy stílusosan tudd kóstolni a söröket.

Átvételi módok:

  • Házhozszállítás
  • Postaponton, csomag automatában is át lehet venni a rendelést , és postán maradóra is lehet kérni a csomagot
  • Kivételes esetben, mely minden esetben előzetes telefonos egyeztetést igényel, személyesen is átvehető a termék a telephelyükön, Biatorbágyon

Házhozszállítás:

  • 1-3 munkanappal érdemes számolni
  • a szállítási díj egységesen 990 Ft, de 15.000 Ft felett ingyenes
  • Legkésőbb december 18-ig kell leadni a rendelést, ha szeretnénk még karácsony előtt megkapni

The Beercase

Karácsonyi sörokos - 1. rész • 2017 09 18 21.27.06

A srácok idén augusztusban indultak el a termékkel egy elég fura koncepcióval, ugyanis lehetett tőlük közel 7.000 forintért rendelni egy tematikus sörös csomagot minden hónapban, de nem mondták el mi a tartalma! Az elején nagyon szkeptikus voltam a dologgal kapcsolatban, mert mi a fenéért fizetnék ki ennyi pénzt, ha nem tudom mit kapok érte. De a teszt alapján pozitív véleményre jutottam, mert azoknak, akik nem hardcore sörgeekek, azoknak teljesen jó választás. A kemény sörösöknek azért nem ajánlott, mert a csomagban lévő sörök többségét már úgyis kóstolta valószínűleg. Mindenesetre ők is készültek karácsonyi ajánlatokkal, meg természetesen a decemberi táska karácsonyi tematikájú lesz, amiben biztosan lesz 2 angol tétel és braggot, porter típusú sörök. Lehet még 3, illetve 6 hónapos előfizetést is adni karácsonyra.

Átvételi módok:

  • Házhozszállítás
  • Foxpost csomag automata

Házhozszállítás:

  • Legkésőbb december 17-ig kell leadni a rendelést, ha szeretnénk még karácsony előtt megkapni
  • A szállítás minden esetben INGYENES

A cikksorozat következő két részében pedig azt fogom taglalni, hogy milyen téli/karácsonyi söröket érdemes beszerezni a bejgli mellé, illetve milyen sörcsomagok, sörös ajándékok javallottak.

Scroll to Top