Kicsit mindenki izgult a járványhelyzet kezdetén, hogy mi lesz a sörfőzéssel, mi lesz velünk, ha nem lesz minden héten legalább 2 sörpremier. Szerencsére teljesen alaptalannak bizonyul ez a félelem, amire a legjobb példa a MONYO csapata, ugyanis a Raspberry Ralph után rögtön egy nagy durranással jelentkeznek, amit a beszédes nevű katalán sörkalózokkal, a La Pirata Brewinggal hoztak össze. Velük még 2016-ban a Barcelona Beer Festival-on ismerkedtek meg és láthatóan elég jól megtalálták a közös hangot.
A MONYO idei harmadik kollabja a Slow Life sörük képében manifesztálódott, ami egy bourbon- és tölgyfahordóban fermentálódott és érlelt sour ale lett! Első körben főztek egy alapsört, amit aztán elraktak bourbonhordókba, amikben korábban a La Pirata legendás RIS-je, a Black Bock, pihent. Fermentálódás, összeérés, majd tölgyfahordóba átfejtés következett, amiben 9 hónapot csücsült a sör. A kellemes savanyúságot szépen kikerekíti a hordók fássága, amit a korty végén felváltanak a bourbon jellegzetes aromái.
Egyébként korábban is dolgoztak már együtt velük, hiszen a 2018-as lime-uborka saison, az Afterparty is közösen készült. Annyi különbség van ezzel kapcsolatban, hogy akkor a La Pirata sörfőzője látogatott el a MONYO-hoz, most viszont a srácok mentek el hozzájuk.
Nagyon limitált mennyiségben lesz elérhető a sör, úgyhogy érdemes rámarkolni, amikor csak lehet. Például a sörpremierek egyikén, amiket stílusosan a MONYO Grandban és a Tap House-ban tartanak majd. De természetesen a webshopból is lehet rendelni, ha már úgyis ehhez szoktunk az elmúlt hónapokban, sőt akár még egy király La Pirata sörcsomaggal egybekötve is be lehet most szerezni!