Nagyon felpörgött az utóbbi év(ek)ben a brandelt kocsmák piaca és úgy tűnik ebben a versenyben a FIRST akar lenni, aki nyer. Giga terasszal nyitott meg a harmadik egységük is, a FIRST Local! Még fel sem eszméltünk a MONYO Grand megnyitójából, de már megint arra lettünk figyelmesek, hogy egy új egységgel bővül a brandelt kocsmák sora. Ráadásul nem is kis eldugott peremkerületekben nyitnak egyre másra a helyek, hanem konkrétan a város szívében. A FIRST Local például a Madách téren nyitott meg, a volt Castro Bistro helyén. Ami érdekesség, hogy nem elég, hogy egy utcára van a BrewDog Budapest és pár utcára a Horizont Taproom, de még a FIRST Beer&BBQ is hasonló távolságra van. Az elmondásuk alapján azért nem lesz konkurencia a saját helyük, mert teljesen más stílust képviselnek (a kisüzemi söröket leszámítva). Míg ott a streetfood dívik, addig itt inkább a leülős, késsel-villával étkezés a menő. De nem csak ebben van eltérés!
A belső kialakítás teljesen különbözik nem csak a BBQ egységtől, ahol inkább a félhomály és a pult dominál, hanem a korábbi Castrotól is. Az, mint minden valamire való romkocsma, inkább olyan volt, mintha egy kirakodóvásáron összeszedett berendezések együttese lenne, míg most letisztult, már-már éttermi feeling uralkodik. Nagyjából 75-80 ember fér el a benti részen, míg ugyanennyien tudnak leülni a teraszra is. Ez egyébként egy elég sajátos tulajdonság, mert ekkora terasszal nem nagyon büszkélkedhet más ilyen jellegű hely. Két része van a Localnak és az egyes részekben 16-16 sörcsap oltja a szomjat. Van egy beülős rész, ami gyakorlatilag a kajálós, beülős, sörözős része a komplexumnak. Illetve a teraszt egy másik, kisebb területű terem szolgálja ki, ahol beülni max a pulthoz lehet vagy egy kis galériára lehet még felülnie pár embernek. Ami a meglepő, hogy bár ez tényleg kicsi a másik teremhez képest, de itt is 16 sörcsap ágaskodik a falakon.
A sörök tekintetében van választék bőven. A 16 sörcsap többsége FIRST söröket rejt. Nem csak az alaptételek vannak a csapokon, hanem a small batch limitált széria is felkerül. Ezeket egészíti ki 3 külföldi sör, amik rotálódnak és 2 Heineken termék (Affligem és Krusovice), amiket a Castrotól „megörököltek”. Vannak ezek mellett még üveges/dobozos portékák is, ha valaki elvitelre kérne. Ahogy már említettem itt nem a fatányéros, kézzel-lábbal evős kaják vannak, hanem egy kicsit klasszikusabb irányt vettek. Mondhatni a „szokásos” alkotja az étlapot: előétel/levesek, saláták, főételek, desszertek. Azért a lecsó, gulyásleves, bécsi szelet felhozatal mellett befigyelt még az étlapra a pulled-pork is, úgyhogy annak sem kell bánkódnia, aki inkább ezt a vonalat kedveli. Az árakat tekintve hozza a szintet, ami a belvárosban szokott lenni. Ha olcsón akar berúgni vagy degeszre enni magát valaki, akkor nyilván nem ide fog jönni, de egyáltalán nem eget rengetőek az árak.
A teljes egészet nézve egy csinos taggal bővült a FIRST franchise. Letisztult és tágas kialakítás, 32 sörcsap, nagy terasz és klasszik kaják. Mindez a város közepén egy olyan közegben, ami tényleg a sűrűjében van a bulinegyednek, de még kellően a szélén ahhoz, hogy ne hányjanak az ölünkbe az angol legénybúcsúsok, ha éppen a teraszon üldögélünk a sörünkkel. Az árak teljesen rendben vannak, a belváros+craft ennyibe kerül. Egy teljesen valid opció, ha olyan helyet kerestek a városban, ami egy köpésre van a lüktető éjszakai élettől és valahol iszogatnátok egyet előtte. Plusz ránézésre ideális privát rendezvényekhez (szülinap, céges buli, stb.) is a hely. Amit kicsit hiányoltam azok a kocsmakaják, valami finger food, amit eszegethetek a sörözés közben. Bár van marha tatár, de azért ennél kicsit több opciót tudnék díjazni. Ettől függetlenül is jár a pacsi!