Amerikában már jóval előrébb jár a kisüzemi sörfőzés kultúrája és ez a piaci részesedésükben és a főzdék számában is meglátszik. A 2017-es jelentésben összeszedték, hogy a kisüzemiek között kik a legjobbak/legnagyobbak, illetve azt is, hogy ha a nagy versenyzőket is belevesszük, akkor hogyan változik a lista.
Az első oszlopban a sörfőzdét látni, aztán pedig a várost, ahol elhelyezkedik. Májusban jönnek ki a konkrét számok, de addig is meg tudjuk nézni a listát még konkrét fogyás nélkül.
A kisüzemi lista első helyén egy olyan főzde van, amiről valójában nem sokat hallottam, rá is kellett keresnem. 1829-ben alapított sörfőzdéről van szó és a szortimentet elnézve ők inkább a nagyüzem felé hajlanak, mint a klasszikus, kísérletező kisüzem felé. Aztán jön két ismertebb versenyző a Boston Beer Co. és a Sierra Nevada. Aztán két belga és egy cseh beütésű főzde jön a listán. A TOP 10-be befért még a Stone Brewing, de a Brooklyn Brewery és a Dogfish éppenhogy csak lecsúszott róla.
1 D. G. Yuengling & Son, Inc – Pottsville
2 Boston Beer Co – Boston
3 Sierra Nevada Brewing Co – Chico
4 New Belgium Brewing Co – Fort Collins
5 Duvel Moortgat – Paso Robles/Kansas City/Cooperstown
6 Gambrinus – San Antonio/Berkeley/Portland
7 Bell’s Brewery, Inc – Comstock
8 Stone Brewing Co – Escondido
9 CANarchy – Longmont/Tampa/Salt Lake City/Comstock Park
10 Deschutes Brewery – Bend
11 Brooklyn Brewery – Brooklyn
12 Dogfish Head Craft Brewery – Milton
13 Minhas Craft Brewery – Monroe
14 Artisanal Brewing Ventures – Downingtown/Lakewood
15 SweetWater Brewing Co – Atlanta
16 New Glarus Brewing Co – New Glarus
17 Matt Brewing Co – Utica
18 Harpoon Brewery – Boston
19 Alaskan Brewing – Juneau
20 Great Lakes Brewing Co – Cleveland
A teljes listát tekintve pedig nincs meglepetés, a nagy mamutok uralják az első tíz helyet, de a kisüzemi lista első három helyezettje befészkelte oda is magát.
1 Anheuser-Busch, Inc – Saint Louis
2 MillerCoors – Chicago
3 Constellation – Chicago
4 Heineken – White Plains
5 Pabst Brewing Co – Los Angeles
6 D. G. Yuengling & Son, Inc – Pottsville
7 North American Breweries – Rochester
8 Diageo – Norwalk
9 Boston Beer Co – Boston
10 Sierra Nevada Brewing Co – Chico
11 New Belgium Brewing Co – Fort Collins
12 Craft Brew Alliance – Portland
13 Duvel Moortgat – Paso Robles/Kansas City/Cooperstown
14 Gambrinus – San Antonio/Berkeley/Portland
15 Founders Brewing Co – Grand Rapids
16 Bell’s Brewery, Inc – Comstock
17 Sapporo USA – La Crosse
18 Stone Brewing Co – Escondido
19 CANarchy – Longmont/Tampa/Salt Lake City/Comstock Park
20 Deschutes Brewery – Bend
21 Brooklyn Brewery – Brooklyn
22 Dogfish Head Craft Brewery – Milton
A sörfőzdék elhelyezkedés szerint: