Még konkrétan ki sem hűltek a korsók a Dreher Gold bejelentése után, de a sörgyár nem lassított és rögtön egy tavalyi DreherFesztes sörrel rukkolt elő. A Red Ale-re esett a választásuk (bár én a Bombay IPA-t jobban adtam volna), ami egy vörös ale típusú sör, tehát már ez is a felsőerjesztésű fajtából való. Azonban nem csak ennyiről szól a mostani bejelentés, hanem sokkal nagyobb mestertervük megvalósulásáról!
De ne szaladjunk előre, beszéljünk kicsit a Red Ale-ről. Kis ismétlés, hogy mégis mit jelent a felsőerjesztésű megnevezés: A sör készítésénél az élesztőgombák – a lager sörökkel ellentétben – a 15-21 fokon végzett erjedési folyamat végén felemelkednek a sör tetejére, innen származik a „felsőerjesztésű” megnevezés. Ez már nem újdonság itthon, hiszen több sörgyár is lerakta az asztalra a saját elképzelését a felsőerjesztésű sörökről, ahogy a Dreher is megtette ezt a Pale Ale sörével tavaly, amiből az első évben több mint 7 millió korsót értékesítettek (forrás: Dreher Sörgyárak)
A vöröskének karamellás, malátás, pörkölt aromája van és az elkészítéséhez háromféle komlót használtak. A Kazbek, Citra és Chinook komlókat. Láthatóan a Citra komló még mindig nagy kedvenc. Kitöltve vöröses-barna színe és meglepően krémes habkoronával találja szembe magát az ember. Nekem személy szerint bejött az újdonság, felkerült arra a 2019-es listámra, hogy mit vegyek ki egy hűtőből, amikor csak meginnék egy sört.
A meglepi csomagban azonban nem csak Red Ale volt, hanem Pale Ale, Hidegkomlós és Bak is, amik mindannyian összeöltöztek és láthatóan ezzel mondani akartak valamit. Egészen pontosan azt akarták ezzel mondani, hogy innentől nem fogjuk megtalálni bennük a kukoricagrízt, mint összetevőt. A Pale Ale és a Bak esetében ez nem meglepő, mert eddig sem volt benne, így valójában ez a ráncfelvarrás csak a Hidegkomlóst érinti. Az arculati megújulás azonban nem, mert a tavaly a Pale Ale-en keresztül behozott új megjelenés átragadt ezekre a termékekre is. Véleményem szerint ez nagyon jó döntés volt, mert ez sokkal trendibb kinézet, mint a korábbi infografikás verzió, közben viszont ugyanannyira beszédes is.
Még alig több, mint 2 hónap telt csak el az évből, de a Drehernél elég erősen bekezdtek idén, ha ezt a tempót tartják, akkor rendesen megküldik az évet. Egyelőre nagyon szép irányt vettek és meg mertek lépni olyan lépéseket, amik ténylegesen reagáltak a fogyasztói igényekre, vagy legalábbis az állandóan visszatérő hangos anyázásokra. Jár a pacsi!