Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 3

Már gyakorlatilag év eleje óta sujkolta belénk a MONYO, hogy egyrészt költöztetik a főzdét a Főzdeparkból egy saját építésű, sokkal modernebb, sokkal nagyobb terepre. Viszont menetközben az is kiderült, hogy nem csak egy szimpla költözésről van szó, hanem hazai szinten egy teljesen új koncepcióról! Ugyanis a főzde területén megnyitották a saját, szabadtéri szórakozóhelyüket, ami amolyan sörgeek mekka zenével, ez lett a MONYO Land. Az egyetlen kérdés csak az, hogy mennyire fog kijárni a bulizós tömeg Kőbányára egy ipartelepre bulikázni.

A MONYO Land nem ment messze a Főzdeparkból, kb 1 kilométerre költözött onnan, egy kőbányai ipartelepre. Nem tudom mennyire lesz célpontja a bulizni vágyó fiataloknak, sörszeretőknek, mert a belvárosból BKV-val 40-50 perc eljütni ide, több átszállást követően. Cserébe legalább hazajutni is nehéz. De mindent megtesznek azért, hogy megérje kimenni hozzájuk. A KöKi-től egyébként 10 perc tömegközelkedéssel, úgyhogy a magamfajta kispestieknek ilyen közel még sosem volt buli.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 6

A koncepció tekintetében az volt a cél, hogy míg a főzde nyomatja majd ki magából a söröket, a MONYO Land nyomatja majd a koncerteket mellé. Nem csak egy főzde és nem csak egy kocerthelyszín, amit összehoztak, hanem egy egész játszótér. A sörözés, koncertezés mellett meg lehet nézni a sörfőzdét is és hamarosan majd a benti taproomban is lehet sörözni, miközben a MONYO crewt lehet nézni sörfőzés közben.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 8

Egy elég komolyan összerakott hangrendszerrel megáldott színpadot hoztak össze és a koncertek közben végre nem kell lemondanunk a minőségi sörről sem. Tízféle csapolt MONYO sör, köztük a ház söre, a Party Animal (pilsner) és a MONYO alapszortimentje van csapon és a szép az egészben, hogy nem kerül többe (sőt!) egy korsó sör, mintha a BP Parkba elmennék egy fostos Soproniért. 600 és 1300 forint között mozognak majd a söreik, ami szerintem parádés ár minden tekintetben, amiért a lagetől kezdve a DIPA-ig mindent lehet kapni. Az új sörök is elvileg felkerülnek majd a csapokra, de azért nem fognak sörgeek helyet csinálni a választékból. Ha pedig kajára vágynánk, akkor sem kell gyorskajálda szintre lejjebb adnunk, hiszen a méltán híres Tuning Burger csapata készíti az étkeket. Szmókerből kikerült barbecue ételek és hamburgerek adják majd a menü gerincét, már csak kajálni is megéri elmenni ide.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 2

A fogyasztáshoz venni kell egy re-poharat (amit aztán vissza is lehet szolgáltatni) 400 forintért, elég csinos, igazi MONYO-s külsőt kapott. Gyűjtőknek megemlítendő, hogy kétfajta verzió van belőle. A MONYO Land egyébként teljesen készpénzmentes, úgyhogy a Szigetről és a Parkból ismert módon kártyával és/vagy Hellopay előre feltöltött kártyával lehet fizetni náluk. A mosdók kultúráltak, elég is van belőle, úgyhogy ezért viszont jár a nagy pirospont.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 1

A koncert lineup-ot elnézve sem aprózták el a dolgokat, hiszen a nyitóhétvégén a Middlemist Red és a Fran Palermo lép fel, de érkezik még Sena, a Bohemian Betyars, Dé:Nash is az első hetekben. Aztán pedig igazán rákapcsolnak és masszívan nagy neveket is behúztak a naptárba.

Jegyet ITT tudtok venni

A szezon összes eddigi bejelentett fellépője: Bohemian Betyars – Carson Coma – Bëlga – Azahriah – Lóci Játszik – Ivan & the Parazol – Fran Palermo – Péterfy Bori & Love Band – Supernem – Elefánt – Aurevoir. – Random Trip – Cloud 9+ – Middlemist Red – Konyha – Saiid – Ricsárdgír – Lázár Tesók – Mirror Glimpse – The Biebers – Fatal Error – Dé:Nash – Sena – Hősök – Pál Utcai Fiúk – Európa Kiadó – Kaukázus – Pannonia Allstars Ska Orchestra – Erik Sumo Band – colorStar – Anima Sound System – Talamasca (FR) – Beton.Hofi – Analog Balaton – The Carbonfools – Amoeba – Kies – Felső Tízezer – Ketioz – 6363 – Tkyd – Jazzékiel – Kemonication Band – Slow Village – Sör És Fű – Killakikitt – Mulató Aztékok – Stereo Kollektiv – DLRM – Flanger Kids – Boebeck.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito 4

A helyszínre visszatérve azért van némi aggodalmam. Már a zártkörű nyitóbulin (ahol kb 500-an lehettünk) is masszív problémát jelnetett a vendéglátás kérdése, mivel amikor megjött mindenki, az említett kb 500 ember, akkor 30 percet (!!!) kellett sorban állni sörért. A Tuningnál is hasonló volt a várakozási idő, de azért az érthetőbb, hiszen nem lecsapolnak egy korsó pulled porkot (legalábbis még), hanem szépen összerakják azt nekünk. A pultokban viszont totális káosz volt, nem is értettem mi folyik ott (nyilván az optikán az sem segített, hogy volt aki már taccs készen próbálta ellátni a munkáját este 7-kor). A pult egyik végéből szaladgáltak a másikba, mert a kért sör csak ott volt csapon, ami talán még annyira nem lett volna gond, ha minden más zökkenőmentes lett volna. Én egész pontosan 26 percet álltam sorba a sörömért, de volt olyan, aki 35 percet mért. A nagyobbik pult volt nyitva, de volt egy másik is, amit az „előbulira” nem nyitottak ki, úgyhogy az talán majd segít a helyzeten, de vannak kétségeim.

Egész nyáron sörfesztivál a MONYO Landben • monyoland megnyito cover

Összességében azt kell mondjam, hogy kifejezetten tetszik a koncepció és abszolút életképesnek is látom. Míg a MadFest nyomja a Főzdeparkban az állandó bandázást, addig a MONYO Land egy sokkal másabb, teljesebb élményt ad, nem messze onnan. A koncertek nagyon ígéretesek, a hangrendszer, technika adott ahhoz, hogy egy oltári bulihelyszín legyen. Viszont a koncepció mit sem ér, ha a vendéglátást nem rakják rendbe, mert ez nem a megszokott, cammogós kiszolgálást követeli meg, hanem a teljes fokozaton pörgő, hozzáértő személyzetet. Ezt nyomokban tartalmazta a pult, a szakmának rendezett nyitóbulin és szomorú lenne, ha ezen buknának el, de szerintem nem lesz ezzel gond.

A FRISS INFÓKÉRT KÖVESSÉTEK A FB OLDALUKAT

Scroll to Top