Sörfőzde leírása a sörről
Sokáig gondolkodtunk, hogy mi legyen a neve a többszörösen díjazott slágerünk, a Rafa különleges kiadásának. Özönlöttek be az ötletek. Végül úgy döntöttük, hogy lazára vesszük. Már az elnevezést, nem a sört. Ó, nem. 9,5% alkohol párosítva mindennel, amit az alap Rafában szeretsz, de feltekerve az egekig.
A Rafa limitált kiadású változata. Erősebb, komlósabb, testesebb. Limoncello sörformában.
TESZT
Megjelenés: Minimális habréteg, kellemesen „hazy” beütés, sötétebb szalmasárga szín.
Illat: Elsősorban a citromlé és citromhéj, ami igazán jön olyan grapefruit-os beütéssel. Mögötte kissé malátás édesség párosul érezhető savanyúsággal.
Íz: Korty elejétől a végéig kitartó savanyú érzet. A korty elején a citromos jegyek dominálnak majd előbújnak a komlósan keserű jegyek és lezárásként krémesen savanyú érzetet ad. Kellően testes, a komló jól párosul a citromhoz.
Összbenyomás: Már a RAFA-t is nagyon szerettem, de ezzel a dupla vagy semmivel sikerült igazán nagyot alkotni! Tulajdonképpen már az illatától beindul az ember nyáltermelése, azonnal kijön, hogy ez bizony savanyú lesz. Az is, nem is kicsit, ettől már kellően rándul az arc és korty után is társunk marad azért a savanyú. A citromlé és citromhéj ide tökéletes választás, nagyon beleillik az összképbe és a komlósan krémes lezárása is parádés a sörnek. Ne feledkezzünk meg róla, hogy egy brutális 9,5%-os tételről beszélünk, mely egyáltalán nem érezhető, a sör kifejezetten gyorsan csúszik! A Limoncello sörformában részt meg tudom erősíteni. Nagyon bízom benne, hogy ez a tétel a Kísérleti Nyúl kategóriából át tud lépni az alapszortimentbe, szerintem erre lenne igény. Kezdő savanya rajongóknak ajánlott, de a gyakorlottaknak is be fog jönni!