Az Allee melletti sétány elég felkapott lett fesztiválok tekintetében, rendszeresen vannak itt rendezvények, amolyan budai családias légkörrel. Most éppen a Kis Budai Sörfesztivál van folyamatban és bár az első pár méteren kicsit kétségbeestem, hogy alig találtam sörös standot, de szerencsére az egész sétányon áthaladva semmi okom nem volt panaszra. Hozzá kell tennem, hogy ez leginkább egy vegyesfelvágott rendezvény és inkább gasztró, mint sör a témája, mivel nagyjából 50-50% az aránya a kajás helyeknek és a sörösöknek.
Alapvetően nem szerettem volna túlságosan elborult és komplex söröket kóstolni, inkább a világos, friss, könnyen iható vonalat javaslom. Akár ezt a sorrendet is lehet követni, remekül adják egymás után a sörök.
Nézzük mit ihatunk!
Kezdem megint a kedvencemmel, a PARTY OR DIE srácok Let’s Drink Before We Drinkkel. Esküszöm, ez minden egyes alkalommal egyre finomabb. A KUZIN standjánál fogjátok megtalálni Horizont sörök kíséretében. Aztán érdemes elmenni a HopTop standjához, ahol a HopTop Ceylon Buddyjára és a Spirit sörfőzde Apache Warriorjára rákóstolni. Ha már arra jártok, akkor nagyjából csak jobbra és hátra kell fordulni és ott van az Ugar Sörfőzde truckja. Én a Stróman névre hallgató New England IPA-t választottam, mert ez még mindig újdondáság és a tikkasztó melegben egy friss NE IPA mindig jól esik. Ha már ennél a sörtípusnál tartunk, akkor nem messze onnan van az egyik kedvenc NE IPA-m, a Misty, az Uradalmi és a Fehér Nyúl közös standján. A kisüzemi felhozatalból már csak két említésre méltó maradt, az pedig a Krak’n’Town és a Greenjoy standja. A Krak’n’Town-nál a Steamcraft Brewery amerikai IPA-ját kérjétek, a Prancing Pony-t. A sort pedig egy Imperial IPA-val tudjátok zárni a Greenjoy standjánál, ami Metal Hammer néven fut.
A sörkínálat itt nem áll meg, mert ide is kilátogatott a Pilsner Truck, menjetek és kérjetek egy Hladinka-t. Van még Erdinger, Primátor és több olyan állomás is, ahol ömlesztve vannak kisüzemi sörök vagy szimplán csak elég egyszerű a szortiment és ehhez mérten a sörök sem éppen remekelnek a fent említettekhez mérten.
Összességében teljesen vállalható rendezvényhez volt szerencsém, amolyan lakossági sörfesztivál, tökéletesen megfelel arra, hogy hétvégén kiüljetek ide sörözni és kajálni mellé. Kártyával ne nagyon próbáljatok meg fizetni, nem fogtok tudni, illetve a WC is kicsit kényes abból a szempontból, hogy az Allee-ba kell bejárni, de cserébe normális WC-k vannak és nem kell ToiToi-ba járni. Az árak olyanok, mint minden sörös rendezvényen, 500-1500 forint között mozognak a sörárak. Annyit tudok csak mondani zárszónak, hogy menjetek ki, kóstoljatok, mert tökéletes hétvégi elfoglaltság!