BPBW’19 – Külföldi főzdék

Talán nem túlzás, hogy eszméletlen durvulásra lehet számítani az idei BPBW-n, már ami a külföldi főzdék számát és minőségét illeti. Ahhoz, hogy könnyebben elnavigáljatok a bőséges felhozatalban, sorba vettük Nektek a külföldi főzdéket némi túléléshez nélkülözhetetlen plusz infóval.

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 55731067 343696439595581 2325966412759171072 o

El kell áruljak egy szakmai titkot: ez a lista egy „Best of külföldi főzdék” válogatásnak indult. Nem véletlen, hogy végül is az összes főzde szerepel a cikkben, mert bárhogy is próbálkoztam, csak 2 csoportot tudtam alkotni: kóstoltam tőlük sört és az király volt, illetve nem kóstoltam tőlük semmit, de az alapján, amit megtudtam róluk, akarok. Így inkább csak azt szedtem össze, kiket ismerek már legalább egy megkóstolt főzet szintjén, kikkel találkozhattunk már az itthoni sörös helyeken, illetve ki melyik régiót erősíti. A nevek mellé, csak a „WOW-faktor” növelése miatt kigyűjtöttem azt is, ki milyen átlagon áll az Untappd 5 fokozatú skáláján. Bár köztudott, hogy a pontszám nem mindig van egyértelműen arányban a minőséggel (lásd savanyú sörnél a „savanyú, 1 pont”-os értékeléseket), egy 4-es közeli átlag megtartásához már vérprofinak kell lenni, afölé tornászni pedig kb egyet jelent a söristeni ranggal. Ennyi útravalóval pedig kezdjünk is felkutatni, merről jönnek a jó sörök!

Amerika

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 21686117 1603218469737728 5028315052328825714 n

18th Street Brewery (USA) (3,92)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 10341837 303441409814559 5214196053193577283 n

Collective Arts Brewing (Kanada) (3,79)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 49946989 2130869533639495 3593503384562302976 o

Crooked Stave Artisan Beer Project (USA) (4,03)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 1271027 556684494402645 1449784838 o

Finback Brewery (USA) (4,04)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 11696573 10153666181225116 5424071042508293826 o

Left Hand Brewing Company (USA) (3,72)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 23467208 10155020268911302 8246325121842385890 o

Pipeworks Brewing Company (USA) (3,97)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 14691059 899605590172428 4832474147096760340 n

WeldWerks Brewing Co. (USA) (4,18)

Halljátok, ez nem gyenge. Az idei BPBW-re már az amcsi felhozatal miatt is megéri nevezni, és ez a lelkesedés nem csak az übermagas pontszámoknak szól. Az itt felsorolt főzdék söreit ugyanis elég nehéz levadászni a Beer Weeken kívül, olyannyira, hogy többről csak olvasás alapján tudok véleményt alkotni. Az 18th Street Brewery viszont részben a tavalyi tapaszatalatokból kiindulva, részben utókóstolva elég erősnek ígérkezik, a Collective Art is szerzett már nekem egy jó napot az IPA-jával, és a Pipeworks előző évi zelleres savanyú söre is épp annyira volt vad, amennyire én szeretem. Azonban ha az itteni színtérről csak 1 olyan sört kellene kiemelnem, amit akár a jobban felszerelt sörszakboltok is tartanak, az a Crooked Stave Omnipolloval készített brettes Bianca változata lenne. Kiváló kis cucc volt, és úgy sejtem, az amcsi különítménytől csak ilyeneket kapunk majd.

Óceánia

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 1

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 5302 10152559158949513 7890163655883054346 n

8 Wired Brewing Co. (Új-Zéland) (3,84)

Ami a régi generációnak Amerika volt, az nekem Új-Zéland. Az egzotikus élővilág, az érdekes, mégis Európához hasonlító életvitel, na meg a Gyűrűk Urából ismerős festői tájak nálam elérték, hogy ha bárhova kérhetnék egy repjegyet, az Új-Zéland lenne. A dologban azonban egy apró bökkenő van: a Földön nem találnék olyan országot, ami messzebb lenne hazánktól. Talán épp ezért számít hatalmas dolognak, hogy még innen is jött főzde és talán ezért sem ismerős sokaknak a 8 Wired neve a palackok oldaláról. Itt azonban pótolható a lemaradás.

Skandinávia

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 2

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 11012785 1097716783590855 3790631917155709305 n

All In Brewing (Svédország) (3,67)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 5686 894017774049965 3256857236148864559 n

Austmann (Norvégia) (3,48)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 51126570 1227826040725004 7480760546233417728 n

CoolHead Brew (Finnország) (3,62)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 10922663 764134730344780 8305138481775347345 n

Crowbar & Bryggeri (Norvégia) (3,46)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 28467802 1812412275479315 2807243184526719799 n

LERVIG (Norvégia) (3,75)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 43691889 1900884579967242 1309787312418193408 o

Malmö Brewing Co. (Svédország) (3,54)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 13497584 1127102857331464 5577276633695146298 o

O/O Brewing (Svédország) (3,83)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 13661919 692937920844706 5630609321459965591 o

Poppels Bryggeri (Svédország) (3,58)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 16832232 1267865359936461 5143652159076750432 n

To Ol (Dánia) (3,72)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 49081725 599579350475076 1021323144016691200 n

Wizard Brewing (Svédország) (4,02)

Talán a skandináv országokat tekinthetjük a hozzánk legközelebb álló kraftsör mennyországnak, hiszen Amerika után innen ismerhetjük a legtöbb nagy nevű főzdét. Szerencsére a résztvevők közül többen is szállítanak itthonra, így a felkészülni vágyóknak bőven van mit ajánlani, elég csak a Lervig botrányosan jó 3 babos stoutját emlegetnem. A Poppelstől is belefuthattunk már jó pár üvegbe, de a felsorolásból egyértelműen a To Ol uralja az itthoni terepet. Absztrakt címkéi, az évről évre megújuló, Kutyaszórítóban szereplőiről elnevezett sörei, a savanyú Sur szériája, na meg a tavaly csapra vert, kínai büfé ihlette gose-ja miatt az Ő megjelenésüket is izgatottan várom.

Környező országok

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 4

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 56189911 2408425939385142 479454651020738560 o

Bereta Brewing Co. (Románia) (3,83)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 60190889 2381577665218330 2820185078284419072 o

Brauhaus Bevog (Ausztria) (3,67)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 52287181 1000992310098372 7884349582132379648 n

Kabinet Brewery (Szerbia) (3,62)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 269858 550457554970189 272585300 n

Pivovarna Pelicon (Szlovénia) (3,7)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 936631 543206719195197 7121549860263496681 n

The Garden Brewery (Horvátország) (3,62)

A környező országok főzdéi tavaly inkább a Főzdeparkban tették tiszteletüket, most azonban ők is betársultak a BPBW fő eseményére. Ez alól talán a már ’18-ban is itt kóstoltató osztrák Bevog a kivétel, akiknek az aranyos szörnyes címkéit 1000 közül is felismerni, nem utolsósorban pedig a sörök miatt sem kell szégyenkezniük, még ilyen társaságban sem. Mellettük a külsőségekkel a román Bereta hagyott még mély nyomot, ők ugyanis kihozták az előző fesztiválra a 8=D nevű sörüket, azóta pedig kollaboztak egy jót a magyar sörfőzővel, armandoval is. A többiekről ugyan nincs ilyen sztorim, de elég biztonsággal kijelenthetjük, hogy határaink másik oldaláról kivétel nélkül a nagy neveket csábította hozzánk a BPBW szervező csapata, élükön személyes kedvencemmel, a horvát Gardennel.

Mediterrán térség

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 5

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 29354382 1849603968425529 2872743831204525647 o

Basqueland Brewing (Spanyolország) (3,68)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 17620261 1338854542847049 1334495658354227758 o

Birrificio Agricolo Baladin (Olaszország) (3,67)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 46503267 1805819562862079 885469063541686272 n

Cerveses La Pirata (Spanyolország) (3,71)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 12096163 420839098111481 3734631697922099132 n

Dois Corvos (Portugália) (3,6)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 57410750 1264837600348769 3013872963574300672 n

Edge Brewing Barcelona (Spanyolország) (3,61)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 53067032 2020208438075675 3384602171059208192 n

LETRA brewery (Portugália) (3,6)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 996830 1421538051391677 720880868 n

Ritual Lab (Olaszország) (3,84)

Bár az olaszokat hagyomány szerint boros népnek tartjuk, Európában mégis hatalmas sörös úttörőnek számítanak. Hogy miért, arra a magyarázat egyszerű: náluk olyan fontos a gasztronómia, hogy ennek fejlesztését semmilyen téren nem hanyagolhatják el. Így lehet, hogy szakmai körökben a Birra Baladin például legendának számít. Az Ibériai félszigetnek sem kell azonban szerénykednie, erről pedig első kézből is meggyőződhetünk. Nem ritka vendég ugyanis csapokon az Edge vagy a La Pirata söre, ráadásul most pár palack a Basquelandtól is beszivárgott a sörlelőhelyekre, így lett legújabb kedvenc spanyolországi söröm az ő guavás dupla IPA-juk, a Che Guayaba.

Brit szigetek

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 6

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 43024091 1938351602898899 5656067162524090368 n

Brew By Numbers (Anglia) (3,72)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 13010669 10155685444153644 4849883574762901370 n

BrewDog (Skócia) (3,69)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 25348770 334790647000763 7152469939705022500 n

OverWorks (Skócia) (3,76)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 37024813 2036173029780109 9213373344399753216 o

Magic Rock Brewing (Anglia) (3,77)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 14713618 1859973090890975 4853846312623022332 n

North Brewing Co. (Anglia) (3,82)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 29665397 1628812297236224 1547081371055307435 o

Siren Craft Brew (Anglia) (3,77)

A britek főzdéi már korábban megtalálták az utat a magyar piacra, így az elég nagy névnek számító Brew By Numbersen kívül mindenkitől kóstolhatott már valamit az egyszeri sörfan is. Nyilván a legismertebb névnek a BrewDog számít, ami nálunk most bárnyitásával, illetve az akörül kavargó árazási vitával rázta fel az életet, nemzetközi szinten pedig inkább befektetéseikről és marketing akcióikról hallunk. Egy dolgot viszont nem lehet tőlük elvitatni: ha odateszik magukat és a sörre fókuszálnak, baromi jó dolgok kerülnek ki a kezeik közül. Erre jó példa a hozzájuk tartozó, savanyú projektekkel foglalkozó OverWorks is, aki tavaly épp a BPBW-n debütált a szigetországon kívül, méghozzá nagy szakmai sikerrel. A Magic Rock szintén visszatérő vendég és náluk már akkor is érdemes sorba állni, ha fele olyan jókat hoznak, mint tavaly. A North-szal és a Sirennel pedig frissebb élményei is lehetnek az embernek, mivel az előbbi főzde minimál képi világú és letisztult ízű söreit és utóbbi jobbára testesebb főzeteit nemrég tették polcukra a nagyobb boltok (sőt a Siren esetében a Beercase is).

Benelux államok

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 7

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 52595349 2522603354633386 6521374206469341184 n

Brouwerij Alvinne (Belgium) (3,84)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 52494569 2163529923692557 3818054849006665728 o

De Moersleutel (Hollandia) (3,95)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 51357608 1088828541308502 7251097142993879040 o

Brouwerij Frontaal (Hollandia) (3,63)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 52599085 1025959157588938 834585787122057216 o

Tommie Sjef Wild Ales (Hollandia) (4,06)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 14720445 1721624831494616 3740380978579005518 n

Totenhopfen Brauhaus (Luxemburg) (3,58)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 13340136 1312336755446704 5490654495321501628 o

Het Uiltje (Hollandia) (3,64)

Idén holland főzdékből nem szenvedünk hiányt, az biztos, hiszen egy belga és egy, a Horizonttal király Pilot-sört összehozó Luxemburgi főzde mellett nem kevesebb, mint 4 (!!!) résztvevő érkezik a jobbára tengerszint alatt fekvő országból. Közülük az Uiltje már ismerős lehet annak, aki befizetett már 1-2 Beercase-re, hisz a sörküldő szolgáltatás csomagjában visszatárő vendég a képregényes bagoly söre mindenki nagy örömére. A másik sokszor látott név pedig a Moersleutel, főleg azoknak, akik imádják a masszív, sötét söröket, mert ha valaki, ők ebben igazán otthon vannak. Az eddig kipróbálatlan nevek közül pedig nem tudok elmenni a Tommie Sjef mellett, hiszen sav-fil kis szívem nagyot dobban már csak a leírások láttán is.

Kelet-Európa

BPBW'19 - Külföldi főzdék • amcharts 8

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 10273917 492723287523388 430909456543220740 n

Browar Stu Mostów (Lengyelország) (3,63)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 12646900 804766029649677 1512330986632203625 o

Rodinný pivovar Zichovec (Csehország) (3,79)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 29749645 600021550338427 5099118082477004898 o

Bakunin Brewing Co. (Oroszország) (3,78)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 10245286 500549463406062 3339633098760314438 n

Põhjala (Észtország) (3,83)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 37762233 1654640821331900 2875903405547585536 n

Tanker Brewery (Észtország) (3,53)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 17361744 1361071373955361 6275409574386332282 n

White Stork Beer Co. (Bulgária) (3,66)

BPBW'19 - Külföldi főzdék • 10857904 575220749288319 1442698006554780376 n

Zagovor Brewery (Oroszország) (4)

Ha a kelet-európai sörök jönnek szóba, sokaknak rögtön a csehek ugranak be, és bár náluk a bitang erős lager vonal mellett a kraft sörök még sokszor gyerekcipőben járnak, az ottani szcéna egyik úttörője és vezére a Zichovec. Nem tudsz ugyanis egy valamire való cseh kraft bárba úgy beülni, hogy ne kerülne elő a nevük, ráadásul nekem is maradandó élményt szereztek egy bizonyos hordóérlelt saisonnal. Persze lengyel testvéreink is jó sörivók, náluk ráadásul a kisüzemi üveg alapértelmezetten fél literes. Talán ezért, na meg a magas minőség és baráti ár miatt jött be nemrég a hazai boltokba (köztük a Beerboxba) a szalamanderes Stu Mostow és épp ezért képviselik ők most az országot a Beer Weeken is. Kicsit távolabb kalandozva a Kraft fesztiválról a White Stork neve is beugorhat, ha másról nem, hát arról, hogy megmutatták az itthoni közönségnek, milyen az a fehér stout. Az orosz delegáltak közül a Bakuninnak is van hazai kötődése, hiszen nekik és a MONYOnak köszönhettünk egy mandulás árpabort, na meg az előző rendezvényen pár top kategóriás kóstolót. Végül, de nem utoljára ide került a sörkultúra szempontjából inkább a skandinávokhoz húzó másik, itthon széles körben (el)ismert nagyágyú, a Pöhjala is. Tőlük gyakran hordóérlelt tételeket, helyi alapanyagokból készült söröket kóstolhatunk, na meg a balti portert definiáló főzetet Öö néven.

Ugye, hogy erről nem akarsz lemaradni? Ha még nem szerezted be a jegyedet, érdemes sietni, mert már e sorok olvasásakor sem tudom garantálni, hogy lesz még szabad hely. Hogy egy keresésnyi időt se vesztegess, a jegyeket innen is meg tudod vásárolni:

BPBW'19 - Külföldi főzdék • button jegyvasarlas

Scroll to Top