Nem jelent már senkinek sem újdonságot, hogy bizonyos alkalmakra, mint pl karácsony, húsvét, a sörfőzdék előrukkolnak tematikus sörökkel. De a Szent András Sörfőzdénél ezt jóval komolyabban veszik, hiszen évek óta jönnek ki a szezonális söreikkel, amiket ízvilágában próbálnak az adott ünnepre szabni. Az egyik ilyen tematikus sörkollekció a Nyúlon Innen-Nyúlon Túl kettős, aminek alapvetően az a koncepciója, hogy a Nyúlon Innen mindig egy “alapsör”, arra szolgál, hogy közelebb kerüljünk az adott évjárathoz tartozó sörstílushoz. Aztán pedig ledobják a bombát és a Nyúlon Túl sörükbe belerakják a kísérletezési hajlamukat, ami többnyire valamilyen fűszer hozzáadását jelenti. Az elözö évek felhozatalában volt füstölt chilis (ITT OLVASHATTOK RÓLA BŐVEBBEN), tonkababos (ITT OLVASHATTOK RÓLA BŐVEBBEN) és borókabogyós (ITT OLVASHATTOK RÓLA BŐVEBBEN) is többek között.
A 2021-es széria egy, a sörfőzdétől nem megszokott sörstílusra épít, ez pedig a NEIPA. Ez a barackos jegyeket tartalmazó, komlós, hazy sörstílus pár éve robbant be a hazai söréletbe és instant kedvenc lett a fogyasztóknál. Teljesen érthetően is, hiszen könnyed, izgalmas ízjegyeket tartalmazó sörökről van szó. Az 5. húsvéti sörpáros pedig gyönyörűen hozza is a stílust, egyszerűen csak elönti az embert a tavasz érzése!
A Nyúlon Innen egy könnyed, a tavaszi lazuláshoz tökéletesen passzoló New England IPA, ami négyféle komló és négyféle maláta felhasználásával készült. A Nyúlon Túl pedig egy frissítő NEIPA valódi sárgabarackkal, valamint a Fűszerész illatos bazsalikomjával turbózva. Azoknak, akik kézzel készítenék el a húsvéti locsolóajándékot jó hír, hogy a főzde webshopjában egy DIY, azaz csináld magad verziót is kiadott; így a díszdoboz, a sörök és az ajándékhoz passzoló IPA pohár beszerzése után játszi könnyedséggel szerelhető össze a legtutibb húsvéti locsolóajándék. Aki pedig az ünnepek alatt mindkét sörből többet is elkortyolna a sörfőzde Nyuszi Hop! sörválogatásában mind a két verziót megtalálja.
Nem nagyon akarom pedzegetni egyesével a söröket, mert hamarosan érkezik a sörteszt is hozzájuk, de azt azért elmondhatom, hogy nekem személyesen ez az eddigi legkedvencebb verzióm a húsvéti sörszériájukból. Egyrészt, mert az IPA-t alapból is nagyon csípem, másrészt pedig mert nagyon kerek lett, amit lefőztek. Arról már nem is beszélve, hogy a sárgabarackkal és bazsalikommal megtoldott Nyúlon Túlhoz világbajnok módon nyúltak. Tárazzatok be ameddig még tudtok.
A sörökről bővebben
NYÚLON INNEN 2021
New England IPA
Főzte: Dutkon János, Mátyus Tamás
IBU: 42
EBC: 7
Maláták: pale-, búza-, capapils-, zab maláta, valamint búza és zabpehely.
Komlók: galaxy, mosaic, sabro, simcoe kétszer hidegkomlózva.
NYÚLON TÚL 2021
New England IPA sárgabarackkal és bazsalikommal
Főzte: Dutkon János, Balogh István
IBU: 42
EBC: 8
Maláták: pale-, búza-, capapils-, zab maláta, valamint búza és zabpehely.
Komlók: galaxy, mosaic, sabro, simcoe
Egyéb összetevők: sárgabarack sűrítmény, bazsalikom