Extrém szakosztály
Már a szintén nem rég bemutatott Space Next-féle Matcha ale-nél áradoztam arról, milyen jót tud tenni a tea egy sör ízvilágának. Úgy látszik, a levelek sörbe áztatásában az egyébként sem visszafogott receptjeiről híres Gravity is látja a fantáziát, így a hónapban a szerencsés arra járók megkóstolhatták, ilyen, ha egy minőségi teát egy jól eltalált dupla IPA-ba dobnak Prototype: Imperial IPA (Monkey) néven.
Nincs karácsony Kevin nélkül, húsvét pedig Szent András sör nélkül, legalábbis, ha az utóbbi évek Nyúlon Innen – Nyúlon Túljából indulok ki. Idén maradt a piros tojás – vörös sör képzettársítás, de míg a Nyúlon Innen itt megállt, a fűszer az extrémebb Nyúlon Túlban szokás szerint változott, méghozzá nem is akármire. Békésszentandrásra ugyanis idén a Kígyós Chili tolatott be platós ifányi füstölt paprikával, ami az ünnepi sörök egyikében landolt. Persze ezzel együtt sem kell feldolgozhatatlan csípősségre számítani, inkább polgárilag befogadható, mégis új és eltalált söröket kap az, aki szépen mesélte kalandjait a zöld erdőben. Akinek pedig nem hozott a nyuszi csomagot, még
Teszt hamarosan!
Valamit talán mond a söriparról az a tény, hogy a Mad Scientist 2019 April Fols Special sörébe főzött yuzu-mangó-szellem csili láttán nem hogy bolondnak nem érezzük magunkat, de valahogy a recept ki sem lóg az átlagos, havi extrém sörök közül. Egyébként ezt a sört ajánlani már nincs sok értelme, mert aki lemaradt a főzde április elejei KEG-es csapfoglalásáról, annak bizony kimaradt ez a sör (engem is beleértve). Mindenesetre a leírás lazának néz ki, meg volt ilyen is.
Jog szerint talán még az előző hónaphoz tartozott volna a TuffBuzz nagy duója, itt mégis átcsúszott áprilisra (de elfelejtve nem lett). A főzde ugyanis egyrészt teljesen saját energiából kihozta a még eleve igen csecse savanyú kávés sör, a Sourbucks málnás verzióját, másrészt pedig a spanyol EDGE Breweryvel, a Mad Scientisttel és a Black Hornnal együtt összehozott egy epres-rebarbarás saisont is Hidden Jam néven. Ezek közül a málnás kávé rögtön kötelező kóstoló tétel is lett, hiszen mindhárom összetevő parádésan kijön, a nagy kollab saison pedig kvázi a Wildcard emlékét idézi meg és értelmezi újra, picit epresebben.
Aki emlékszik a Balkezes Blood Love Rhetoric nevű sörére (márpedig Balkezes sört nehéz elfelejteni), annak ismerősen csenghet a Heist Brewery angol csapatának neve. Nos, a Heist idén is visszatért és egy sütit összerakó dupla kollabbal vette be a főzde parkot. A Horizont-féle Darkness Cannot Drive Out Darkness képezi ugyanis a torta imperial milk stoutos csoki tésztáját, míg a Monyo Only Light Can Do That-ja gyakorlatilag sörnek álcázott vanília sodó. A sörduó összhatásában pedig szenzációs mutatvány lett. Teszt hamarosan!
A Vaskakas söreinek alakulását elég szépen sikerül végigkövetni, így az új citromnádas saisonjukról, a Summer is Comingról is született már egy cikk és ha minden jól megy, teszttel is jelentkezem nemsokára.
A komló világa
A Horizont új Pilot sörével, a Chicago-Style Hazy DIPA-val az amerikai kirándulásuknak állít emléket és bemutatja, hogy készül a dupla IPA Chiagoban, az USA sör fellegvárában. Bár a sörhöz még nem jutottam hozzá (konkrétan április utolsó napján debütált), a Pilot sorozat eddigi részei alapján ezt is bűn lenne kihagyni. Szóval ha belefutok egy üvegbe, feltétlen beszámolok róla, mit tapasztaltam, addig is próbálkozzon mindenki levadászni!
Talán nem túl merész találgatás, ha azt mondom, a Pilot sorozat 6. darabját alkotó tripla IPA bejött a népnek, már csak azért sem, mert a Horizont a hónapban megint csak visszanyúlt a stílushoz és immár állandó szériás köntösben hozta el Jack The Triple néven. Nekem pedig éppen ennyi is elég, hogy a hónap várva-várt listájára kerüljön, a kóstoló adag pedig már behűtve várja a sorsát.
Aki követte a FIRST IPA-ügyi menetelését, az tudja, hogy a főzde új söreire már igencsak oda kell figyelni. Ezt bizonyította a Kohatu Kohatu, de a Ninkasi is, most pedig megérkezett egy dupla IPA, a Countryside Buddha, melyben megint csak kicsattan a komló. Nemsokára bővebben is mesélek róla.
Egy korszaknak szakad vége az Ace of Flakes-szel, hiszen ez a Reczer Ser Collabrew sorozatának utolsó darabja, melybe most az Uradalmi segédkezik kissé. Ehhez méltóan önmaga a sör is egy elég érdekes eresztés, hiszen egy dupla zabpelyhes fehér IPA kapta meg a 12-es számot, ami annál érdekesebb és annál többet mutat, minél jobban elmélyülsz benne. Teszt hamarosan várható!
Új Dimbo sört kaptunk! Ez nekem már önmagában elég hír, hogy felkeltse az érdeklődésem, de maga a sör is egy kicsit retro-kicsit modern hibrid lesz, hiszen a ’89 név ellenére mégsem „csak” sima ivó lagert, hanem ennek az india pale változatát kapjuk pár európai komlóval. Ennek hála pedig olyan szinten ömlik a komlóaroma a sörből, hogy azt pár IPA is megirigyelné.
Ünnepnapok sörei
A Monyo a hónapban is folytatta borvidék bemutató hadjáratát a saját sörein keresztül, most azonban visszatértünk Tokajba, ahol a hely jellegzetes furmintját választotta egy golden strong ale párjául Hungarian Terroir: Tokaj – Furmint Késői Szüret 2018 néven. Bár a boros sörökért alapból rajongok, a pár nap múlva esedékes teszt előtt annyit még elárulok, hogy végre ez az a főzet, ami nálam annyira hozza a hozzá választott fehér szőlőt, mint a zseniális Syrah mutatta be a vöröset.
Gyümölcskosár
Mivel a Guri csak újragondolt egy már létező receptet, a Mango No. 5-ot, hezitáltam, hogy beszámítsam-e a Mango No. 6-et a hónap újdonságaihoz, de aztán sikerült megkóstolnom a mangós milkshake IPA-t és valami brutál szépen hozta a gyümölcs ízét. A sör tehát ide kívánkozik!
Bár kedvelem az < strong>Ivan & The Parazolt, az albumjukkal együtt debütáló, a Monyo nevével fémjelzett epres brut IPA, az Exotic Post Traumatic mégsem a zenei vonulat miatt került be a sorba. A sör ugyanis egy eperrel nem spóroló gyümölcs pezsgő ízét hozza, ami egyszerre üdítő és izgalmas. Tessék tehát rárepülni!
Gyanús, hogy beletenyereltél valami kiválóba, ha a főzde a premier után pár napra már kifogy az új sörből, pedig nem spóroltál a tartályokkal. Ez történt a Fehér Nyúl White Passion nevű, mangós-maracujás búzasörével is, amiből én is csak a szerencsének köszönhetően kaptam el pár kortyot. Azok alapján pedig teljesen jogos az érdeklődés, hiszen a sör gyümölcsösen savanykás és krémes egyszerre, egy szóval olyan király, hogy szemrebbenés nélkül egy kategóriába került nálam az eddigi kedvenc RAFA-val!
Forrás: [Borító]