Adj egy bőröndnyi sört ajándékba

Adj egy bőröndnyi sört ajándékba • 2017 11 17 16.25.37

Így nézett ki a 2017-es év végi táska

Sok mindent megpróbáltak már a sörfogyasztókra sózni „úgyis elfogy” alapon. Ilyen koncepció volt még anno a sörelőfizetések kora is, amikor előre meghatározott söröket csomagba raktak és azokra a fix csomagokra lehetett előfizetni akár egy évre előre is. Ez a koncepció láthatóan nem volt működőképes, mert nem nagyon hallani manapság már erről. Egy csapatnak viszont mégis bejött a dolog, ráadásul egy olyan koncepcióval, ami minimum kétesélyesnek indult. Mégpedig, hogy nem mondták el előre milyen sörök vannak a bőröndökben.

Csináljunk sörelőfizetést, kicsit másképpen

2017 szeptemberében indult el a Beercase és azóta már sok sör és sörtáska fordult meg az országban. Egész pontosan több mint 250-en fizettek elő több hónapnyi sörelőfizetésre, de összességében közel 300 előfizetésről beszélhetünk (1 hónapra is elő lehet fizetni). Ez a szám szerintem egyik korábbi sörelőfizetéses koncepciónál sem lett meg, hiszen ez azt jelenti, hogy havi szinten több száz ember kapja meg a sörrel teli bőröndjét minden hónapban.

Természetesen a karácsonyi időszak volt eddig a legpörgősebb, nyilván ez az idei évre hatványozottan igaz lesz. A második nagyon forgalmas időszak pedig a BPBW utáni időszak volt, amikor is a szervezőkkel közösen egy speckó kiadást csináltak a táskákból és igazi különlegességek kerültek a táskába.

Sörfőzdék és a söreik a bőröndben

Összesen 50 sörfőzde sörei fordultak meg a bőröndökben, amik 36 hazai és 14 külföldi sörfőzdét takartak. Ezek a főzdék összesen 112 különböző sört delegáltak a csomagokba, amik között közel 80 sörtípus bújt meg.

Mindenki teljesen boldog a csomagoktól, de a vidékiek talán még jobban boldogabbak, hiszen ennél egyszerűbben és elegánsabban nem is kóstolhatnának rá a legaktuálisabb sörökre. Megrendelik és minden hónapban már bonthatják is a frissességeket. Nem kell keresgélniük, nem kell válogatniuk. Parádé! Egyébként a vidékiek és budapestiek aránya 40%-60%, úgyhogy azért még mindig nem sikerül a budapesti réteget letaszítani a képzeletbeli trónról, de ennyire kiegenlített arányról még nem hallottunk. A főzdék részéről is teljes happy finish volt a bőröndbe kerülés, mert így egy olyan réteget is megszólíthatnak, akikhez lehet nem, vagy csak küzdelmesen jutnának el.

A bőröndön túl

Azonban a srácoknak ennyi nem volt elég, nem akarták, hogy ellaposodjon körülöttük a felhajtás. Mit is lehet ilyenkor tenni? Csináljunk egy közös sört egy ismert sörfőzdével/sörfőzővel! Szó szót követett és már palackban is volt a Reczerrel közös sörük az Egyszeregy. És hogy tuti mindenki megkóstolhassa a nyakukba vették a sörfesztiválok sorát és saját standdal mentek ki sört mérni a vásárokba. Amolyan harmóniában voltak a Beerside standjával, mert náluk és a Beerside-nál lehetett menő külföldi söröket kóstolni a fesztiválok többségén.

2019-ben is bőröndből lesz menő sört inni

Idén már abszolút a karácsonyra koncentrál mindenki, de attól még érdemes a 2019-re tekinteni, mert lesz ám mire figyelni. 2018-ban belevágtak egy nagy volumenű projektbe, miszerint ők lesznek a magyar „sörkartell” és mindenféle külföldi jóságot csempésznek az országba, hogy ellephessék vele a sörboltok polcait és nyilván a bőröndök sem maradnak ki a jóból. Viszont az inkább említésre méltó, hogy ami nemrégiben volt Wild Beer csapfoglalás a BrewDog Budapestben vagy a múlt hétre ütemezett Dezsős Siren csapfoglalás, az ő és a BPBW csapat közös projektjeként jött létre. Mind olyan sörfőzdék, amikkel itthon eddig nem találkozhattál csapfoglalás keretében, de még amúgy sem jött szembe egyik sarkon sem.

A kezdeti kétely láthatóan teljesen alaptalan volt bennem az ismeretlen tartalmú sörelőfizetéssel kapcsolatban, úgyhogy egy ilyen előfizetés is tökéletes lehet a karácsonyfa alá! Annyit elárulhatunk már, hogy a decemberi eresztésben a Siren Craft Brew stoutja a Broken Dream is benne lesz, ami 2018-ban elnyerte Anglia legjobb söre címet.

Ha kedvet kaptatok egy bőröndnyi sörhőz, akkor rendeljetek minél előbb, hogy még az ünnepek előtt odaérjen! Most ráadásul 5% kedvezményt is kaptok, ha vasárnapig a vásárlásnál a szuretlen5 kódot használjátok!

VÁSÁRLÁS

Scroll to Top