A sörfőzdék előszeretettel csinálnak limitált szériákat, egy téma köré tobzódó sörsorozatokat. A Horizontnál is több ízben volt erre példa, elég csak a mostani Sour Seriesre gondolni, de talán még inkább megmaradt mindenkiben a Pilot Series. A Night Shift is egy ilyen sörös széria náluk, amit már negyedik éve dobnak piacra és a hordóérlelt stoutokról szól. Ezeket mindig év végére időzítik, hiszen ilyenkor van nagyobb érdeklődés a stoutok iránt.
Az első szériát még 2017-ben dobták piacra, ami „csak” egy RIS volt, de a nagyon jóféle verzióból. Aztán a sikeren felbuzdulva a következő évben már elkezdték csavarni a dolgokat, ugyanis képbe került a whiskey hordós verzió is a sima mellé, ezzel már két tagúra bővítve a szériát. Aztán tavaly már teljesen elszálltak a sörökkel, mert a két sörből rögtön 4 lett! Miközben lehetett még kapni a 2017-ben elrakott eresztésből is, volt 2018-as verzió is és ezek mellé jöttek az új jövevények, a Caribbean Rum és Tennessee Whiskey hordós verziók. Itt már mindenki azt gondolta, hogy nem lehet ezt már fokozni, de idén még erre is rátettek egy lapáttal.
2020-ban összesen hat verzióban lesz elérhető a Night Shift széria! Mindezt úgy, hogy nincsen köztük tavalyi vagy tavalyelőtti sör, ergo mindegyik idei eresztés. Nagyon ráfeküdtek a BA (barrel aged – hordóérlelt) témára, mert csináltak is egy közösségi finanszírozású programot, amiben befizettél egy fix összeget és rákerült a neved a hordókra és még kismillió más előnnyel járt a kampány. Ebből finanszírozták meg azt a sok hordót, amiben a sörök már elég régóta érlelődtek. Ennek lett az alábbi sörsor az eredménye:
Night Shift – Imperial Stout bourbon hordókban érlelve:
Már 2018-ban is megjelent ez a változat, idén ez 12% alkoholtartalommal, frissen ürített bourbon hordókból került egyenesen a palackba.
Night Shift – Imperial Stout csokoládéval és kávéval bourbon hordókban érlelve:
Ez a változat forralás során hozzáadott kávéval és csokoládéval, valamint hideg oldalon szintúgy frissen pörkölt etióp kávéval ízesítettük, kétféle bourbon hordóban.
Night Shift – Imperial Stout kókusszal és csokival, dark rumos hordóban érlelve:
Egy forró és hideg oldalon is kakaóbabbal és kókusszal bolondított tételről van szó, amit frissen ürített rumos hordókban érleltünk.
Night Shift – Wheat Wine bourbon hordóban érlelve:
Egy magas alkoholtartalmú, búza alapú wheat wine alapot bourbon hordókban érleltünk 12 hónapig.
Night Shift – Wheat Wine dark rumos hordóban érlelve:
Az előzőhöz hasonlóan, egy magas alkoholtartalmú wheat wine alap került barbados-i rumos hordókba, 12 hónapig érleltük.
Night Shift – Wheat Wine Gemenc Whiskey hordóban érlelve:
Az egyedüli whiskey lepárlóként a Gemenc Whiskey egy igazán kiváló párlat, amit személyesen látogattunk meg és két frissen ürített hordót meg is kaptunk a sorozathoz. Majd ezeket töltöttük meg wheat wine-nal és 12 hónapig érleltük őket. Figyelem, ez a tétel limitált darabszámban lesz csak elérhető!
Szerintem sokan vagyunk úgy vele, hogy a fenti leírást olvasva összefut a nyál a szánkban és instant be akarjuk szerezni a söröket. Mi is így vagyunk ezzel. Azonban érdemes minél előbb rárepülni az elérhető darbaokra, mivel a limitált darabszám tényleg limitáltat jelent jelen esetben. Első körben három sört lehet kapni, de hamarosan érkezik a többi verzió is, úgyhogy készítsétek a májatokat és pénztárcátokat!