A hét sörfőzdéje – UGAR Brewery

A hét sörfőzdéje – UGAR Brewery • ugar 1

Gyakran éri a sörös világot a kritika, hogy végletekig Budapest központú, így mikor megtudtam még 2016 környékén, hogy Törökszentmiklóson is nyílik egy főzde, csak támogatni tudtam az ötletet. A hír után azonban egészen addig nem tudtam, mi újság a vidéki főzdével, amíg az egyébként nem megrögzött sörös édesapám egy kisvárosi „mindenes” fesztiválról fel nem hívott, hogy talált valami Hopjuliskát és nagyon bejön neki. A főzde következő megjelenésével már én is levadásztam az alapkínálatot, amit akkor a Hopjuliska APA mellett a Kojtos stout, a Zagyva amerikai búza (ma már Nomád), a Nappal világos és az Éjjel sötét lager jelentett. Apának igaza volt, a sorból a Juliska vitte a bulit.

Azóta persze beindult az új sörök áradata: a ’17-es karácsonyi időszakra kihoztak egy 0,75 l-es ünnepi portert, ami a nekem még mindig fura Burzsuj nevet kapta. Bármennyire is imádtam az Ugar mögött álló duót, ez akkor nem nyűgözött le teljesen, a főzet inkább korrekt volt (idén viszont a többi főzet ugrásszerű fejlődésének tükrében igyekszem a 2. évjáratot is megkóstolni).

Épp ellentétben a másik ekkortájt indult projektjükkel, ami egy zseniális ötletből indult ki: csináljunk a vidéki élet mindennapi arcaiból sört, méghozzá a szuperhős hangulattal ötvözve. Így született meg a Puszta Superheroes sorozat és ennek keretében elsőként a FleXman APA, aki a fémelemeket kizárólag vasárnap reggel fél 7-től méretre igazító jómunkásemberről kapta a nevét. Mivel a sör és a címke is nagy siker volt (komolyan, olvassátok végig az előfordulásának helyét és a szupererejét is…), a széria tovább bővült először a savanyú sörök divatját elkapó Wonder Kompót befőző szupernagyival, majd a rejtélyes pénzekkel zsonglőrködő Stróman NEIPA-val és a bivalyerős traktorokkal táncoló AgrárX DIPA-val.

Most pedig egy új, kollab vonalat is felvett a főzde, ugyanis legújabb sörük az Euphoria a Super Berry csapatának homoktöviséből kapott egy brutális adagot. Itt tart hát az Ugar most, így nem volt kérdés, hogy szívesen végigkóstolom az épp elérhető főzeteket.

Mint látjátok, egy elég érdekes formációról van itt szó, tehát ha érdekel, milyen volt a kezdet a sörfőző szavaival, esetleg el akarsz látogatni hozzájuk vagy végignéznéd, milyen söröket tettek le eddig az asztalra, azt ITT megteheted.

Annak pedig, akinek felkeltették az érdeklődését a szuperhősök vagy a homoktövis, van egy jó hírem: idén sem hagyjuk ki a nyereményjátékot.

Scroll to Top