Most ugyanis a HopTophoz ugrottunk be egy kis tesztelés erejéig. A főzdéről érdemes tudni, hogy már a kraft sörök köztudatba kerülésének hajnalán, 2015-ben beköltöztek mostani helyükre és 5 részes alapkínálatukkal azt is megmutatták az országnak, hogy innentől érdemes figyelni a komlótoboz emblémára. Ez után nem kellett sokat várni arra, hogy a világ is megtudja, mi fő Budapesten, hiszen 2015-ben már Midnight Express nevű stoutjuk elnyerte a bronzérmet Európa legnagyobb és legrangosabb sörversenyén, a European Beer Staron.
A főzde persze azóta sem hagy pihenni minket, hiszen bár viszonylag ritkábban ereszti ránk új főzetét, az kivétel nélkül nagyot szól és valami újat mutat. Eddig kijött 21 sörük között ott figyel egy zenekari sör a PASO-val, egy teás DIPA, fehér IPA a Rothbeerrel karöltve, sőt újabban egy szőlős saison és egy friss komlós ale is.
Ha érdekel, mik szerepelnek még a HopTop kínálatában vagy hol tudhatsz meg még többet róluk, érdemes IDE kattintani a főzde adatlapjáért (és lejjebb görgetve a sörök listájáért).
Ha pedig tudni akarjátok, hogy sikerültek a sörök, a héten érkezik a teszt 6 főzetükről is. Ezek név szerint:
Nem hiszel nekem? Miért nem kóstolod meg mindet te magad is? Ehhez nem kell más tenned, csak válaszolj az alábbi kérdésünkre és szurkolj, hogy te legyél a szerencsés, aki hazaviheti a HopTop sörcsomagot!