A hét sörfőzdéje – Fehér Nyúl Brewery

A Nyúl története még 2016-ra nyúlik vissza, amikor a jobb sörös helyek polcain megjelent egy érdekes üveg Kísérleti Nyúl néven. A címke hangulatos, füzetfirka jellegű volt, maga a sör pedig egy hagyományos, de kellemesen sikerült IPA. Ekkor még nem tudtam, hogy ez voltaképp egy újonnan épülő főzde -1. terméke, egy recept kísérlet volt, azt pedig még maguk a sörfőzők sem, hogy a frissen összerakott főzde végül a Fehér Nyúl nevet kapja keresztségben. A névválasztást ugyanis pontosan a kísérleti főzet inspirálta, na meg persze Lewis Carroll jól ismert karaktere, aki – ha követi az ember – bevezeti őt egy csodálatos világba.

A hét sörfőzdéje – Fehér Nyúl Brewery • het sorfozdeje fehernyul

Ez a csodálatos világ pedig a Fehér Nyúl esetében egy elég szépen összeállított alapválaszték volt: először egy APA, egy IPA, egy dupla IPA és egy stout fűződött a nevükhöz. Bár a sörök már ekkor is jók voltak, a köztudatban legnagyobbat mégis egy gerilla barátjukkal készített limoncellós savanyú főzet, a RAFA robbant. Az érdekes, üdítő, de mégis krémes ízvilág pedig nem csak az elismertséget hozta meg, hanem a főzde kísérletező kedvét is. A főzde berkeiben készült már azóta homoktövises IPA, kávés-tonikos APA, ír málnás édesség ihlette fekete IPAkávés és kakaós stout, pilsner, balti porter, na és persze imperial stout és barley wine is. (Utóbbi ráadásul hordóérlelt változatot is kapott.) Külön érdekes, hogy 2017-től évről évre egy nyílt komló kísérletet is végrehajtanak a főzdében ügyködő hölgyek-urak, melyben különböző, itthon még ritkán használt komlókkal készítik el az IPA-t. (A 2017-es listát itt, a 2018-asat itt találod)

Innen is látszik, hogy a Fehér Nyúl megint egy olyan főzde, aminek műveibe és történetébe érdemes beleásnia magát az embernek. Ezért ha felkeltette az érdeklődésed, mi mindent rejt még a nyúl ürege, esetleg ellátogatnál a taproomnak is otthont adó épületbe, nézz szét a Fehér Nyúl adatlapján.

Azonban öreg igazság, hogy a főzdét elsősorban nem olvasással, hanem kóstolással lehet megismerni. Ehhez pedig 2 csomagot is tudunk ajánlani: a bátortalanabbak számára egy kisebb összeállítás is beszerezhető, de azoknak, akik belecsapnának a lecsóba, készültünk egy giga pakkal is.

A hét sörfőzdéje – Fehér Nyúl Brewery • button feher nyul csomag

A hét sörfőzdéje – Fehér Nyúl Brewery • button feher nyul gigacsomag

Ha pedig mégis a szerencsére bíznád magad, nincs más dolgod, mint válaszolni egy kérdésünkre és remélni, hogy a Te nevedet dobja ki a gép a Fehér Nyúl söröket nyert mezőnél!

Scroll to Top