Már pár éve nem okoz nagyobb meglepetést, hogy télen is lehet sörfesztiválozni, hiszen a beltéri sörfesztiválok is megjelentek a piacon. Eddig csak egy opciónk volt, ha ilyen módon szerettünk volna sörözni, de most megjelent egy újabb játékos a piacon és elég kellemes érzéseket hagyott bennem a Winterfest.
A Duna Palota egy kicsit érdekes helyszínválasztásnak bizonyult, mert miközben mi nyugisan söröztünk az első emeleten, addig a földszinten turisták hordái gyülekeztek, ugyanis innen indulnak ki városnéző túrák. Elhelyezkedését tekintve egyébként parádés, könnyen elérhető a helyszín, utána akár el is lehet menni bulikázni a környéken. 1490 ft a beugró, amit ha érkezés előtt vesztek meg elővásárlás címszó alatt, akkor kaptok cserébe 1 logózott söröspoharat és az első sörre meghívnak titeket. Ha viszont fizetni kell a sörökért, akkor érdemes felkészülni, mert csak készpénzzel fogjátok tudni ezt megtenni. De ha esetleg mégsem lenne nálatok (elég) KP, akkor a földszinten van automata.
Ha már árak, akkor elmondható, hogy csak a szokásos. Ez alatt azt kell érteni, hogy 3 deci sörért többnyire 700 forint körüli összeget kell kiszurkolni, de ha inkább a fél literes kiszerelést kedvelitek azt kb 1000 forintért fogjátok majd megkapni. Ezeket az árak tökéletesen reálisak, hiszen, ha valaki elmegy egy kocsmába, akkor sem fog olcsóbban hozzájutni a sörökhöz. Na de jöjjön a lényeg, hogy mégis mit érdemes kóstolni!
A sörfelhozatal elég szépre sikerült, mindenki megtalálja a kedvére valót a feszten. Az én abszolút befutóm nem meglepő módon a Zip’s sörei lettek. Egy AlphaWolf és egy Angel’s Ser mindenképpen csússzon le a torkokon. És hát ugyanabban a pultban még van 4 Brewski sör is, amik közül a robotost érdemes leginkább megkóstolni. Második helyen a Hedon futott be, mivel náluk mindenki megtalálja a szájízének való sört. A két újdonságra érdemes egyébként rákóstolni, a Chessie-re és az IPA Colada-ra. A Fehér Nyúl Berlin Callin’ söre is megér egy misét, bár ezt inkább csak a haladó sörösöknek ajánlom, mert kellően elborult (és mégis jó) ízvilággal rendelkezik. Kint van még a Beertok Sörfőzde is, akiktől érdemes rákóstolni a PRYEoneer-re, egy remekül sikerült rozsos IPA-ra.
ITT TALÁLJÁTOK A TELJES SÖRLISTÁT
Összességében teljesen jó hangulata volt a sörfesztnek, de van pár dolog, amire érdemes felkészülni. Az üvegpoharakat elöblíteni csak a Legenda pultjánál tudják, máshol nincs pohármosó. Illetve opcionálisan a mosdókban lehet elöblíteni azokat. Érdemes KP-val érkezni, mert az automata előtt nagy lehet turistákból álló horda, kicsit nehéz odaférni. Mindenképpen egyetek is valamit a feszten, mert ha sokan vannak, akkor kicsit meleg lehet és pillanatok alatt fejbevernek a sörök. A Zip’s standjánál vannak extra kaják is, mint a búzasörös fekete kagyló vagy az érlelt marhasonka.
Mi még kinézünk ma is azzal a céllal, hogy ne (csak) szakmázzunk, hanem sörfesztiválozzunk is. Várhatóan sokan lesznek, de mindenképpen megéri kimenni!