Egyre többen próbálkoznak meg azzal, hogy a sörpalettájuk mellé ételt is párosítsanak és mindezt egy vacsora keretében adják el a fogyasztóknak. A Staropramen volt a multik között, aki eddig vitte a prímet, de most a Dreher is kitesz magáért.
A sörvacsorákat Lenk Zsolt, a Marangona Gasztropont konyhafőnöke felügyeli majd, a menüket pedig Vásárhelyi „Pif” István sörgasztronómussal közösen állítják össze.
A Dreher Sörvacsorák program nemcsak a gasztronómiai élményről fog szólni, mert a résztvevők bepillanthatnak a sörgyártás folyamataiba is, a vacsora előtt egy rövidített Sörtúrán vehetnek részt.
„A magas színvonalú sörkultúra és vendéglátás a Dreher Sörgyárak egyik szívügye, ezért már régóta tervezzük, hogy a sörgyár különleges helyszínére hívjuk a gasztronómia és a sör rajongóit. Nemrég megújult a gyár saját pubja és étterme, így minden készen áll a vendégek fogadására” – mondta Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.
Az első Dreher Sörvacsorán mi is részt vettünk, ahol végigkóstolhattuk a menüt. Az ízek sokkal jobban össze voltak passzintva, mint a Staropramen sörvacsoráján, azonban az ottani ételek finomabbak voltak, de legalább közelebb álltak a sörök árkategóriájához, mint a mostani sörvacsora. A mostani menüből a hal és a desszert volt a két legjobb fogás szerintem, ott a sörök is nagyon kiegészítették a kajákat. Az árazáson sok fog múlni, hogy mennyire érdemes próbálkozni ezzel a sörvacsorával.
UPDATE:
Közben kihirdetésre került az első nyilvános Dreher Sörvacsora időpontja, 2017. október 4. lesz a napja és max 30 főt tudnak vendégül látni! És az is kiderült menyi az annyi… 14.990 Ft!!! Azért elnézve a körülményeket, hogy Kőbányára kell kimenni, miközben a belvárosban már jóval kedvezőbb áron is vannak sörvacsorák kézműves sörökkel, nem éppen hangzik az évszázad üzletének. Persze, ha a második hónapra változik valami a visszajelzések alapján, akkor visszatérünk erre a kérdésre.
A pontos menü képekkel ellátva alább:
Hideg kacsamájpástétom, körte; Kíséri: Kozel Barna
Vad kacsamell levendula, fermentált fokhagyma, kecskesajt hab; Kíséri: Pilsner Urquell
Posírozott szürke harcsa, citrusok, creme fraiche, cukkini burgonya; Kíséri: Hofbräu Búza
Étcsokoládés Mousse Almakompóttal; Kíséri: Dreher Bak