A Cafe Frei rákapott a sörökre

HopTop Brewery az elsők között volt a söreivel, amik bekerültek a boltok polcaira, így elérve egy nagyobb és más vásárlóréteget. A belváros legfelkapottabb éttermein, sörözőin át immár Kanadában és Finnországban is lehet kapni a söreiket. „A folyamatos kísérletezés és szakmai kíváncsiság hajt bennünket előre, szerettük volna megmutatni, hogy egy kis magyar sörfőzde is tud kiváló minőségű és változatos ízvilágú kézműves söröket készíteni” – emlékszik vissza a kezdetekre Ali Rawech Szami, a HopTop Brewery Kft. alapítója és ügyvezetője.

A Cafe Frei rákapott a sörökre • cafefrei hoptop 01

A héten pedig azt jelentették be, hogy már a Frei Tamás nevével fémjelzett franchise is forgalmazza a termékeiket, időszakosan mindig másféle sör lesz majd kapható a kávé mellé.

„Kávéházainkban a vendégek a termékeinken keresztül kóstolhatják meg a világot. Reméljük, hogy a nálunk megkóstolt kraft sörökkel egy kicsit Magyarországot is újra megkóstolják.” – hangzott el Frei Tamástól. Ez lesz az első olyan termék a kávézókban, ami nem saját termékük.

A Café Frei kínálatában változni fognak az elérhető sörök, kéthavonta más-más sörrel találkozhatunk majd:

Április végéig: Ceylon Buddy – TESZT

Május – június: Ivory

Július – augusztus: Tropical Swinger Club – TESZT

Szeptember – október: Green Zone

November – december: Midnight Express

Scroll to Top