A kőbányai sörgyár fennállásának 165. évfordulója alkalmából limitált kiadású csomagolást kap a Dreher Gold, míg a sörgyár alapítója Díszpolgár posztumusz címet kap és a gyár melletti utat is róla nevezik el.
Dreher Antal, Magyarország legnagyobb történelmi örökségével bíró sörgyárának alapítója Ausztriában, majd Angliában, Skóciában és Münchenben tanulta el a sörfőzés minden fogását. A legenda szerint az üreges sétapálcája belsejében mintákat gyűjtött, hogy hazatérve a legjobb sört készíthesse el. 1840-ben megalkotta a lagerbiert, amivel elnyerte a „Sörkirály” címet. A Kőbányán 1854-ben alapított üzemet ő vásárolta meg és indította el a fejlődés útján. Az 1854-ben alapított gyár egyike Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő vállalkozásainak.
A Kőbányai Önkormányzat kezdeményezésére Dreher Antal megkapja a Kőbánya Díszpolgára posztumusz címet és róla nevezik el a Jászberényi út adott szakaszát. Születésnapján, június 7-én pedig a polcokra kerül a képével és a kőbányai sörgyár fotójával ellátott, kétféle limitált csomagolású Dreher Gold.
Budapest és az ország utcáinak képét több mint 100 éve határozzák meg a sörgyár és a márka ikonikus hirdetései. A Dreher pályázatában most hivatásos és amatőr grafikusokat, designereket és képzőművészeket kér fel ezeknek a plakátoknak az újraértelmezésére. A cél, hogy megmutassák, szerintük hogyan nézne ki mai stílusban egy art deco, vagy konstruktivista-modernista poszter.
A Dreher család 1862-ben vásárolta meg a Kőbányai Serfőző Társaságot, ezt követően 3 generáción keresztül fejlesztették üzemüket. Az 1993-as privatizációt az üzem teljes restaurálása és modernizálása követte. A Dreher 2017-ben a japán Asahi Csoporthoz került, új stratégiájával pedig azokhoz a hagyományokhoz tér vissza, amelyeket követve a XX. század elején világszinten is elismert márkává vált.
2019-ben már az év elején nagyot gurítottak azzal, hogy a kukoricát, ami gyakorlatilag az összes nagyüzemi sör „alapja” volt, száműzték a söreikből és ezzel egy olyan régi fogyasztói nyavalygásnak vetettek véget, ami után valami új okot kellett keresni a fogyasztóknak a sör iránti nemtetszésük céltáblájának. Ráadásul ezt még megfejelték azzal, hogy rögtön elő is rukkoltak a tavalyi DreherFeszt egyik kísérleti sörével, a Red Ale-el, ami egyelőre egy sikeres terméknek bizonyul. Eddig elég masszívan ünneplik a 165. évfordulót.