A sörözés elég erősen Budapestre koncentrálódik per pillanat, hiszen itt van a legtöbb craft kocsma, itt van a legtöbb sörfőzde és a legnagyobb vásárlóerő is. Emiatt kicsit háttérbe és lépéshátrányba kerülnek azok a főzdék, akik vidéken vannak, mert oda kisebb eséllyel jut el az ember, már h egyáltalán tudja hova is kellene menni. Általában, ha a sörgeekek útra kelnek, hogy meglátogassanak egy sörfőzdét „ottalvós” stílusban, akkor rögtön külföld felé tekintenek, viszont sokkal közelebb is találhatnának elég menő opciókat. Most elmondjuk hova is kell mennetek a sörélményért!
Zip’s Brewhouse – Miskolc
A miskolci sörfőzde mindig is egy kicsit közelebb állt a szívemhez, mint sok sörfőzde, mert annak ellenére, hogy nem ők folynak minden csapról, mégis hibátlan söröket tesznek le az asztalra és próbálnak mindig valami újat kitalálni (online sörképzés, Zip’s Beach, stb.). A miskolci főegységről már korábban írtunk és tényleg bakancslistás tétel a látogatás. Ráadásul azóta még jobban belakták Miskolcot, már több, tematikus egységet is nyitottak. Illetve náluk még a szállás kérdés is nagyon menő, hiszen saját apartmanokat üzemeltetnek, ami leginkább a Brewdog Doghouse koncepciójára emlékeztet, elég menő. Ráadásul a wellness is adott, mert nem messze van a Miskolctapolcai barlangfürdő és strandfürdő is.
Szállás:
A Zip’s Brewhouse feletti emeleteken alakítottak ki apartmanokat, amiket a Booking.com-on keresztül lehet foglalni. Igazi „sörhotel” feelingje van, a minibárban a saját és a Brewski sörei vannak, illetve a bárból is lehet közvetlenül rendelni a szobába csapolt sört is!
https://www.booking.com/hotel/hu/zip-39-s-beer-b-amp-b.hu.html
Weboldal:
Főzdelátogatás:
Eléggé felkészültek a srácok, hiszen a Brewhouse-ban lehet főzdelátogatást sörkóstolóval (plusz akár sörkorikkal is) előjegyezni, de el lehet menni a „sörgyár gyárba” is, megnézni mégis hogyan készülnek a sörfőzdék. Illetve hamarosan egy Zip’s Útlevél is a terítéken lesz, amivel az összes Zip’s-es helyen lehet pontokat gyűjteni a Miskolc-Bécs tengelyen! A főzdelátogatásokat és miegyebeket a +36 46/952-192 számon vagy a email címen lehet foglalni!
Hedon – Balatonvilágos
A balatonvilágosi sörfőzde a Zip’s mintáját követi, mert nincsenek a reflektorfényben, de mégis megéri az ő söreiket is kóstolni. Van Volt egy egységük Budapesten is a Sas utcában, de azért a bázis mégis Balatonvilágoson van. Ráadásul nem is akármilyen bázisról beszélünk! Elég komolyan vették, hogy ne csak sört főzzenek ott, hanem sokkal tovább mentek, egész pontosan Playground néven egy egész szórakoztatókomplexumot raktak össze a Balaton partján. Itt sem kell szállással bajlódni, hiszen rögtön a főzde felett lehet elhelyezkedni. Nem csak szállást lehet ott foglalni, hanem akár rendezvényt, születésnapot, akármit is lehet ott tartani! Balaton, sör, chillezés, mi kell még?
Szállás:
Konkrétan a főzde feletti emeleten alakítottak ki apartmanokat (3 db 4 fős és 1 db 6 fős) pontosan erre a célra. Foglalni az email címen vagy a +36 70 521 5044 telefonszámon lehet.
https://www.hedon.hu/rendezvenyhelyszin/
Weboldal:
Főzdelátogatás:
https://www.hedon.hu/fozdetura/ (egyelőre szünetel a járványhelyzet miatt)
Szent András Sörfőzde – Békésszentandrás
Az egyik legrégebbi motorosokról van szó a sörbizniszben, akik köszönik szépen, tök jól elvannak Békésszentandráson. Lehet menni hozzájuk megnézni a főzdét, kóstolni, kérdezni, beszippantani a közel 20 évnyi sörtörténelmüket.
Szállás:
Nincs saját szállásuk, viszont ezt a gyűjtést ajánlják, ha a közelben szeretnétek megszállni.
https://korostourist.hu/category/szallas/
Weboldal:
https://szentandrassorfozde.hu/
Főzdelátogatás:
Főzdelátogatásra csak hétvégente van lehetőség. Előre bejelentkezett, minimum tízfős csoportokat indítanak, amire a +36-20-403-2139 telefonszámon lehet jelentkezni.
https://szentandrassorfozde.hu/hu/tartalom/fozdelatogatas
KARL Mikrosörfőzde – Mecseknádasd
Mecseknádasd nem éppen egy centrális lokáció, de egy ok biztos van arra, hogy ellátogassatok oda. Ez pedig a KARL sörfőzde székhelye, ahol kismillió sör közül tudtok válogatni. A KARL sörökhöz nem egyszerű hozzájutni, de ha sikerül, akkor abszolút megéri és hát miért is ne menne le az ember a forráshoz. Ráadásul az általuk üzemeltetett Bagoly Csárda és Panzióban is meg tudtok szállni, ahol nem meglepő módon KARL söröket csapolnak.
Szállás:
Saját üzemeltetésben lévő szállást lehet foglalni:
http://www.bagolycsarda-panzio.hu/
Weboldal:
Főzdelátogatás:
Nincsen semmi sem kőbe vésve, előre kell lebeszélni a részleteket (időpont és ár), amit a címre írt maillel lehet megtenni. Egyébként nem csak kóstolás és főzdelátogatás van terítéken, hanem akár saját sört is lehet náluk/velük főzni!
Etyeki Sörmanufaktúra – Etyek
Etyekről szerintem mindenkinek rögtön egy dolog jut eszébe, a bor. Viszont voltak olyanok, akik mertek nagyot álmodni és inkább sörfőzésre adták a fejüket, ennek az eredménye lett az Etyeki Sörmanufaktúra. A környék elég impozáns, lehet akár olyan társasággal is menni, akik nem sörkedvelők, hiszen Etyek borpincéi elég sok jóságot ígérnek.
Szállás:
Saját szállásuk nincs, de ezeket ajánlják:
https://kukucs-etyek-vendeghaz.business.site/
http://www.villavinea.hu/_hu/index.html
Weboldal:
Főzdelátogatás:
A sörfőzdelátogatásokra előre kell jelentkezni. A látogatás időtartama kb. 1,5-2 óra és technológiai bemutatóból áll (alapanyagoktól a palackozásig), valamint 6-féle frissen csapolt sör kóstolójából.
Ára 3500 Ft/fő.
Igény esetén sörkorcsolyát is lehet ehhez kérni, ami helyi termelőktől származó sajtválogatás, sonkatál vagy friss házi pogácsa is lehet.
Az ár így 4500 ft/fő.
Jelentkezni az címen emailben, 06302442623 vagy 0622614426 számon telefonon.