2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is

A kocsmák és főzdék életében is elég hullámvasút volt a 2020-as év, gyakorlatilag senki sem tudott arra felkészülni, ami tavaly történt. A sörfesztiválok 90%-a elmaradt, a kocsmák vagy ki tudtak nyitni vagy nem, és a sörfőzdék életében is egy teljesen új korszak következett be emiatt. Mik voltak a legjobb sörök, mik voltak a legnagyobb történések a hazai söréletben és úgy amúgy hogyan értékelem az évet söréleti szemszögből? Ez a vallomás következik most.

2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is • evertekelo 2020 cover

Söréleti történések

Gyakorlatilag ez az a kategória, amit leginkább meg lehet tölteni tartalommal, hiszen a sörélet alakult, változott, leginkább kényszerből. A leginkább szembetűnő, hogy a kocsmavilág miként alkalmazkodott a kialakult helyzethez. Sokan sajnos nem tudták kompenzálni a pandémia okozta felfordulást és be kellett zárniuk akár csak ideiglenesen is, de többeknek ez egy végleges konklúzió volt. Szerencsére a többség viszont tudott lépéseket tenni és a bezárások hatására átálltak a kiszállításra. Ez leginkább azokra a helyekre volt igaz, akiknek van konyhájuk és így az ételrendelés mellett akár csapolt és dobozos/üveges sört is lehet rendelni tőlük.

2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is •

Viszont nem csak a vendéglátásban történtek nagy dolgok! Egy rövid ablakban, amikor kevés korlátozás volt, a Dreher és a Mad Scientist robbantotta a bombát egy kollabbal, ami abban nyilvánult meg, hogy közösen tettek le az asztalra egy márkát, amit Kőbánya X néven futtattak/futtatnak. Ez egy elég nagy mérföldkő a hazai söréletben, mert először kooperált egy kisüzemi és egy nagyüzemi sörfőzde! Egyelőre viszont a bejelentés óta semmi hír nincs erről, úgyhogy lehet a kezdeti lelkesedés el is múlt náluk.

Sajnos ennyi volt a történések sora, de azért részekre bontva még tudok miről beszélni.

Sörfőzdék a COVID idején

A sörfőzdék voltak a kocsmák mellett a másik leginkább érintett réteg ebben az évben, hiszen az eladásaik nagy része a csapolt sörökből és ezáltal a kocsmákon keresztül történt, de jelen helyzetben kénytelenek voltak más értékesítési csatornákat keresni. Ez a leginkább pozitív hozadéka lett a járványnak, ugyanis gyakorlatilag mindenki megérkezett a 21. századba azzal, hogy saját weboldalt és webshopot csinált magának! A sörfőzde térképet elnézve szerencsére nagyon kevés szereplő tűnt el, de talán ők is csak hibernálták magukat. Ami biztos, hogy bár őket rettentően féltettem, de szerencsére úgy tűnik talán ők szenvedték meg legkevésbé a helyzetet, mert a webshopoknak köszönhetően az értékesítések nem annyira csökkentek. A fogyasztók meg tuti nyertek ezzel, hiszen közvetlenül a webshopoktól is lehet már rendelni, sok esetben pedig ez azt jelenti, hogy jóval olcsóbban lehet hozzájutni a sörökhöz, hiszen nincs köztes szereplő.

2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is • madscientist muffin

Sörben nem volt hiány

Az előző blokkból kiderülhetett, hogy a sörfőzdék nem lassítottak, hanem inkább előre menekültek a terveikkel. Nem tudom azt mondani, hogy idén eltűntek a sörpremierek, eltűnt az a trend, hogy hetente új sörök vannak, mert nem lenne igaz. Rengeteg új sörrel örvendeztettek meg minket a sörfőzdék idén is, amik között nagy részt haraptak ki a különlegességek. Talán kijelenthetem, hogy a 2020-as évben mindenkinél beütött a hordóérlelt korszak és ezzel rukkoltak elő a legtöbben. Nyilván a Horizont Night Shift szériája volt nálam az etalon, de igenis lettek kihívói, akik nem kispályáznak, hanem rögtön több tétellel léptek be erre a piacra. Azt érzem, hogy a nagyobb főzdék elindultak a tényleg extrán különleges sörök irányába, mint alapértelmezett vonal. Ez egyrészt örömmel tölti el a szívemet, másrészt viszont kicsit hiányoznak a NE IPA-k vagy akár csak a sima IPA-k, manapság erre már nem fanyalodik senki sem a jelek szerint.

2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is • night shift 2020 1

A kocsmaélet sem állt meg, csak átalakult

Szerintem mindenki úgy hagyta hátra 2020-at, hogy nem tudta hozni a kocsmakvótáját. Én is így vagyok vele, nem tudtam eleget bandázni a barátaimmal és kedvenc pultosaimmal tavaly. A kocsmák sínylették meg legjobban a járványt, hiszen hol nyitva lehettek, hol nem. Sokan átálltak a kiszállításra, azt sajnos nem tudjuk megmondani milyen sikerrel, annyit tudok csak, hogy vegetálnak, de még kitartanak. Amikor kicsit lazultak a korlátozások nyitott meg a Beerstro 14, ami nekem instant törzshelyem lett és ahogy elnéztem sok más embernek is. Illetve ősszel nyitott meg a MADHOUSE, ami sajnos nem túl sokáig láthatta vendégül a sörkedvelőket, mert gyorsan jött az újabb korlátozás, de a rövid időt, ami megadatott neki kimaxolta. Mindkét új hely a remek konyhájával emelkedett ki a többi közül és ezeknek köszönhetően nyomják még a mai napig is az ipart. Reméljük jövöre nem csak házhozszállítással élvezhetjük majd a létezésüket!

2020-as sörhelyzeti elemzés, mert azért történtek dolgok tavaly is • beerstro14 3

Nagyjából ennyit tudok elmondani a 2020-as évről, hiszen a sörfesztiválokról nem nagyon lehet mit mondani, ugyanis ezeket csak elvétve élvezhettük, akkor is csak módjával. Bízom benne, hogy 2021-ben, legalább a második felében végre visszatérhetünk a normális kerékvágásba és koccinthatunk egy sör mellett!

Scroll to Top